Adventi törzsvendég

A legtipikusabb karácsonyi kellék (a karácsonyfa után természetesen) kétségtelenül az adventi koszorú. Ez az a darab, aminek már akkor is biztos helye volt az otthonokban az ünnepek előtt és alatt, amikor az ereszcsatornáról lógó mikulásoknak, világító rénszarvasoknak, fenékriszáló télapóknak híre-hamva sem volt még. Két nappal ezelőtt már a második gyertyát gyújtottuk meg, szóval félidőhöz értünk, így ha valamelyik lakásból véletlenül hiányzik még az elengedhetetlen koszorú, akkor ideje előszedni. Jobbat mondok:: elkészíteni.

Készíteni azért jobb, mert egyrészt így biztosak lehetünk benne, hogy az ízlésünknek teljesen megfelelő dísz kerül az asztalunkra, másrészt a zsebünkben marad párezer forint és nem utolsósorban koszorút kötni egyszerűen remek kis karácsonyi élmény. Kiváló esély az ünnepi ráhangolódásra. Nem kell megijedni tőle, a művelet nem kíván sem túl sok időt, sem különösebben nagy kézügyességet, így bárki bátran belevághat.

Az alapot a legegyszerűbb és legolcsóbb nagyobb áruházakban beszerezni, ahol gazdag méret- és anyagválaszték áll rendelkezésünkre. Én a hagyományos szalmaalapot javaslom, ezzel nagyon könnyű dolgozni, nem drága és hosszú évekig kiszolgál majd bennünket. Aki azonban a koszorúkötés legunalmasabb, legkevésbé kreatív részét szeretné átugrani, vagy csak nincs túl sok ideje, választhat kész fenyőalapot is. A fenyőkoszorú főként azoknak jó megoldás, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy az ágakért elegendő a kert végébe leugraniuk.

Mindenesetre, aki maga szeretné az ágakat az alaphoz rögzíteni, alapvetően két megoldás közül választhat: vagy U-alakba hajtogatott kis drótdarabokkal szögezi az ágakat egyenként az alaphoz, vagy pedig (ez a profibb eljárás ;) ) vesz egy nagyon hosszú, vékony, jól hajlítható drótot, egyik kézzel az ágakat az alaphoz szorítja, a másikkal pedig körbetekeri a drótot az alap körül. Aztán jön egy újabb adag ág, újra körbetekerve a dróttal, egészen a végéig. Az egymásra fekvő ágak mindig eltakarják az előző dróttekerés nyomait, de biztosra mehetünk, ha direkt erre a célra kifejlesztett zöld kötöző drótot vásárolunk.

A hagyományoktól eltérni szabad: gyakorlatilag bármilyen örökzöldet vehetünk, a legszebb talán, ha többfélét használunk vegyesen. A tradicionális luc szép és könnyen kezelhető, de a meleg lakásban félő, hogy karácsonyig ledobja tűleveleinek egy részét. Az ezüstfenyő gyönyörű, de iszonyatosan szúr, nem könnyű vele dolgozni. A tuja viszont jó barátunk lehet: sok kertben rendelkezésre áll és végtelenül sok árnyalatban találkozhatunk vele. Merjünk elszakadni közben a tűlevelűektől: néhány babér-, magyal- vagy borostyánág csodákra képes.

Ha elkészültünk az alappal, jöhet végre az izgalmas rész: a díszítés. A legfontosabb természetesen a gyertya, a választék itt is határtalan. A magam részéről az alacsonyabb, vastagabb gyertyákat részesítem előnyben, és tradicionálisan elhelyezve, nem pedig egymás mellé, bár sokszor úgy is nagyon jól mutat. A rögzítés néhány, láng felett melegített, majd a gyertyába szúrt vastagabb drótdarabbal könnyedén megoldható, három ilyen dróttal már biztosan áll a gyertya a lábán.

Ezután már tényleg csak a fantáziánk szab határt a díszítésnek: elővehetjük például a karácsonyi díszeket, s a kisebbeket felhasználhatjuk itt – az apró gömbök különösen jól mutatnak a koszorún. Bevethetünk különböző szalagokat, amikből köthetünk kisebb masnikat, vagy körbevezethetjük a koszorún. Száríthatunk citrom-, narancs- vagy mandarinkarikákat, s ha már úgyis a konyhában vagyunk, kereshetünk diót, mogyorót, mandulát, amit aztán ragasztóval rögzíthetünk az ágak közé. Vagy hozhatjuk a csillagánizst és a fahéjrudakat is – ez utóbbiakat még jobban feldobhatjuk, ha a koszorú színvilágához illő vékonyka szalagból masnit kötünk a közepükre. De jöhetnek a szárított virágok (a sóvirág különféle árnyalatai, rózsa, krizantém, cickafark, stb.), a termések és bogyók (tűztövis, csipkebogyó, fagyal, gesztenye, mákgubó stb.), sőt, ha újítani szeretnénk (és én szeretek :) ), mondjuk a kagylók és csigák . Vagy gyümölcsök, például díszalmák, esetleg apró, élénk színű kumkvatok (szegfűszeggel megtűzdelve a hagyományos narancsdísz mintájára igencsak csinosak). És persze a tobozok. Amiből a kisebbeket érdemes összeválogatni, hiszen a méretes példányok valósággal agyoncsapják a koszorút. Részemről az utolsó lépés az angyalhajazás. Az egész kompozíciót összefogja, és extra csillogást kölcsönöz neki. Elengedhetetlen.

Az én koszorúmra idén narancsszínű gyertyák kerültek, amivel magamat is sikerült alaposan meglepnem, mert ez a szín nem éppen a szívem csücske. De elkészült a fenyőalap (kétféle tujából, némi borostyából és babérból), próbaképpen ráállítottam a gyertyákat, és kénytelen voltam megállapítani, hogy nagyon is működik a dolog. A méregzöld fenyő a vidám naranccsal remek párosítás. A díszítés amolyan mindent-bele típusú lett: szimmetrikusan elrendezve került rá dió, mogyoró, toboz, csigaház, kagylóhéj, csillagánizs, fahéjrúd, aranygömb és merész újításként élénkpiros chilipaprika. Mondhatni minden, ami épp a kezem ügyébe került.

Két hét már eltelt, kettő még hátravan. Még nem késő behozni a lemaradást, s nekiugrani egy szép kis adventi koszorú összedobásának, vagy a meglévő feltuningolásának. Hajrá ;)