2011. január 31., hétfő

Picit újítok...


Amint észrevettétek, mostanában egyáltalán nincs időm alkotni, még sütni-főzni sem nagyon, vagyis azért nem írtam már majdnem egy hónapja (!) ide, mert egyszerűen nem volt miről. Ennek ellenére vannak ötleteim - igaz, ez nem annyira jó dolog, tekintve, hogy nincs időm megvalósítani őket. De elhatároztam, hogy írok róluk, hátha valaki kedvet kap, és kivitelezi azt, amit én sajnos nem tudok. Természetesen nagyon örülnék neki, ha beszámolna róla! Ezeket az ötleteket ezentúl az inspiráció címke jelzi majd.

Nos, mostanában egy olyan technikán töröm a fejem, amely különösen nem valósítható vagy tanulható meg túl gyorsan, ez pedig a patchwork. Hogy túl sok Anne Shirley-filmet nézek, vagy túl közel található hozzám a varrógép, nem tudom, mindenesetre nagyon szívesen megtanulnám, hogyan lehetne hasznosítani azt a rengeteg anyagot, amely kinőtt vagy megunt ruhák formájában fellelhető a házban. Valahogy olyan otthonos, barátságos, meleg érzetet keltenek ezek a darabok!

Mindig is vonzott a varrás, de sosem ruhát akartam készíteni magamnak, sokkal inkább függönyt, párnát, takarót, apró kiegészítőket, ajándékokat. Milyen nagyszerű érzés lehet a saját magad készítette takarót ráteríteni az ágyadra! Generációról generációra öröklődő darabok készülhetnek így. És ma már varrógéppel biztosan nem olyan gürcös meló ez, mint, mondjuk száz évvel ezelőtt lehetett.

Ha sok időm lenne, biztosan készítenék mindenkinek egy egyéniségéhez illő takarót. A romantikus, álmodozó lányoknak virágmintás, rózsaszín (de mindenképpen pasztell árnyalatú) műalkotást, a fiúknak kékes-zöldes-pirosas kockás-csíkosat (vajon a feldarabolt flanelingek hasznosíthatók lehetnének így?). Piros-fehér kockás anyag főszereplésével terítőt a konyhába, mesefigurákkal díszítettet a gyerekszobába (talán meséket inspiráló falvédőt vagy játszószőnyeget is lehetne varrni ezzel a technikával).

Belátva a saját korlátaimat, néhány hete vásároltam magamnak egy hatalmas patchwork ágyterítőt, két hozzáillő, fodros szélű díszpárnával. Igazán szép darabok, kék csíkos és virágos anyagból varrták őket, és mivel leárazva kínálták, nem tudtam ellenállni nekik. Így legalább nem kell nagymama koromig várnom, amíg összejön a country stílusú hálószoba.

Szóval mostanában a textilek foglalkoztatnak, legalábbis a gondolataimat lekötik, még ha a kezeimnek jobbára csak a billentyűzet marad. Pedig nagyon szemezek ám azzal a varrógéppel! Remélem, nektek sikerül kipróbálni a patchworkot, vagy ha már megtettétek, kérlek, meséljétek el a tapasztalataitokat!

2011. január 2., vasárnap

Üvegbe zárt tél


Már említettem Nektek korábban, hogy szerettem volna karácsonyra néhány különleges, téli ízvilágú lekvárt készíteni ajándék gyanánt - és persze az ünnepi reggelik méltó kiegészítőjeként. Nos, ha karácsony előtt már nem is, pár napja jutott időm kipróbálni az egyik, különösen ínycsiklandónak ígérkező receptet, a sült alma dzsemet, és mivel ez egy igazi téli finomság, gondoltam, még most is érdemes lenne a figyelmetekbe ajánlanom.

Az eredetileg csak almából készülő lekvárhoz én körtét is tettem, ez nem igazán változtatott az ízén, egyrészt mert az alma így is bőven túlsúlyban volt, másrészt pedig a körte amúgy sem túl karakteres ízű gyümölcs. Viszont így elhasználhattam csaknem minden ráncosodó almát és körtét, amelyek már nem elég kívánatosak ahhoz, hogy bárkinek is kedve legyen megenni őket, de felesleges lenne már kidobni őket. Szeretem az ilyen praktikus recepeteket!

Szóval az almákat és a körtéket meghámoztam és felkockáztam. Minél kisebb darabokra vágjátok őket, annál hamarabb megfőnek majd. Egy nagy lábosba tettem a gyümölcsöt, hozzáöntöttem egy pici vizet, hogy ne égjen le, jó alaposan megszórtam mazsolával (az eredeti recept 120 grammot javasol 900 gramm almához - ez azért szerintem erős túlzás, kevesebb is megteszi) és fahéjjal (ebből úgy 2-3 teáskanállal vettem a mintegy 3 kiló gyümölcsömhöz) - e két összetevő varázsolja ünnepivé az egyébként egyszerű dzsemet. Hozzáadtam a cukrot, úgy 1,3 kilót a 3 kiló almához, az eredeti recept ennél többet javasol, de én nem kedvelem a túl édes lekvárokat. Persze ez egyéni ízlés kérdése, azonban attól is függ, milyen édes gyümölcsöt használtok fel hozzá.

A télies íz kedvéért én 2 csomag vaníliás cukrot is beletettem, tartósító gyanánt pedig dzsemfixet használtam, a csomagoláson javasolt adagolásnak megfelelően. Az egészet addig főztem, amíg a gyümölcs megpuhult, időnként be lehet segíteni neki, és villával vagy valami hasonlóval kicsit összetörni az almát és a körtét. Egy pár percig hagytam rotyogni, majd az előzőleg kimosott üvegekbe töltöttem, azokat fejre állítottam pár percre, majd szépen kihűltek.

Hát, ennyi, így készül ez az évszakhoz illő, finom aromájú lekvár, amely szépen feldíszítve kiváló ajándék lehet, és remekül illik a reggeli kalács vagy a sütemények mellé. Próbáljátok ki Ti is!