2010. január 9., szombat

Egy bögre tél


Talán kinőttem már a kakaózásból (ki lehet abból egyáltalán nőni?), mindenesetre a reggeleket évek óta már inkább kávéval kezdem. Imádom a kávét, vállalom, hogy függő vagyok, azzal a kitétellel, hogy nem a koffein kell nekem, hanem a kávé csodálatos aromája. Köszönöm szépen, koffein nélkül is fel tudok ébredni és pörgök is, ha kell, amit remekül bizonyít, hogy nem válok morcossá, ha nem kapom meg a mindennapi betevő kávémat, vagy ha koffeinmenteset iszom. Viszont az ízhez ragaszkodom, úgy napjában kétszer-háromszor legalább.

Az én italom a tejeskávé (avagy divatosabban: latte), minél nagyobb bögréből kortyolhatom, annál jobb. Nem tudok elképzelni nagyszerűbb reggelit, mint egy óriási bögre tejeskávét friss napilappal. De kávé mellett jobb beszélgetni, olvasni, írni - élni. Viszont ha már ilyen elengedhetetlen része az életemnek a kávé, miért ne szabhatnám át egy kicsit mindig az évszaknak megfelelően?

Amikor kabátra cserélem a pulcsit, amikor már a délutánok is sötétek és amikor beindul a fűtésszezon, ideje téliesíteni a hagyományos kávét is. Erre két trükköm van: az elsőt azoknak javaslom, akik édesen isszák a napi feketét: cukor, édesítőszer helyett jöjjön a méz! Ezerszer egészségesebb, mint a cukor és nincs benne semmi mű, mint az édesítőben. Ráadásul egyedi, számomra klasszikusan téli aromát ad a kávénak, amiről a mézeskalács és a kandalló előtti esték jutnak eszembe.

A másik egyszerű fogás néhány olyan fűszerrel tuningolni a kávét, amik szintén a télre emlékeztetnek: fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel, ánizzsal, vagy ezek tetszőleges kombinációjával. Még gyorsabban megy a dolog, ha a mézeskalács fűszerkeverékből csípünk le egy keveset ;) A fűszereket vagy egyszerűen keverjük a kész kávéba, vagy pedig szórjuk a kávé tetejére főzés előtt a kávéfőzőben, így már a folyamat közben szétterjed a fenséges illat. Az isteni íz és illat garantált! Nekem rögtön a hó, a karácsony jut eszembe az első kortyról :)

Még egy téli kávéötlet, ami ajándéknak sem utolsó, ha épp nem tudunk elugrani a Harrods karácsonyi shopjába, amiről korábban már írtam: fűszeres kávé úgy is készülhet, hogy szemes kávét egy kevés gyömbérrel, amit meghámozunk és vékonyan felszeletelünk, illetve néhány fahéjrúddal egy légmentes dobozban legalább egy hétig érlelünk. A különleges ínyencség aztán celofán- vagy tüllzacskóba csomagolva látványos és illatos ajándék. Természetesen - mint minden kávé - frissen őrölve az igazi! ;)

Egy hosszú séta a hóesésben, esetleg egy vidám hógolyócsata, szánkózás vagy hóemberépítés tökéletes téli kikapcsolódás, aminek méltó befejezése lehet egy nagy bögre forró csokoládé a kandalló mellett ücsörögve. Ha ez utóbbi nem is feltétlenül adott, a forró csokinak ilyenkor kortól függetlenül bárki örül. Próbáljunk meg ez egyszer lemondani a gyors és egyszerű megoldásról és instant kakaó helyett készítsünk valódi forró csokoládét! Sűrűt, illatosat, krémeset és igazi csokoládé ízűt. Olvasszunk fel vízfürdő felett néhány kocka csokit (minél aromásabb italt szeretnénk, annál többet), majd öntsük fel forró tejjel - legalábbis én így készítem. Az igazi étcsokoládéból készül, mindennemű édesítő adalék nélkül, de akinek ez túl tömény, készítheti tejcsokiból is, vagy adhat hozzá cukrot, esetleg mézet. Akinek ehhez nincs türelme, ám használjon csak kakaóport, de legalább igazi (holland) verziót, ne a cukros, "higított" változatot! Fűszerekkel kísérletezni ebben az esetben is szabad! Ha pedig nagyon meg akarjuk adni a módját, tegyünk tejszínhabot a tetejére, vagy jó amerikai szokás szerint mályvacukrot :)

És ami mind a téli kávé, mind pedig a forró csokoládé mellé mindig jólesik: egyetlen, még karácsonyról megmaradt aprósütemény ;)

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Ez az én "kedvenc " bejegyzésem:D:D Imádom a kávét és a csokit is.Coffeista és Chokoista vagyok:D:D
Én általában ezt a kettőt szoktam ötvözni.A csokit megolvasztom rá a kávé majd forró tej ezt aztán megspékelem tejszínhabbal és fahéjreszelékkel.Maga a mennyország:D:D Imádom:D:D
Ev

Ui.:A kakaózásból sose lehet kinőni;);)

A. J. Cryson írta...

A kakaóból szerintem se... :P

Nyamm, összefutott a nyál a számban, forrócsoki, kakaó... nyami:P

Freya írta...

Ev: ez fantasztikusan hangzik! Muszáj kipróbálnom!! ;)

A.J.: nosza, igyál egy bögrével! ;)

Szemi írta...

A kakaózásból szerintem sosem lehet, sőt nem is szabad kinőni! :))

Freya írta...

Szia!

Igazad van, és valahogy így télen még jobban is esik, nem? :)

p.s. tetszik az oldalad! :)

Megjegyzés küldése