2010. március 9., kedd

Tavaszi csokor

Hadd kezdjem azzal a jó hírrel, hogy amint látjátok, új ruhát kapott az oldal! Remélem, Nektek is legalább annyira tetszik, mint nekem. Szerettem volna egy olyan külsőt, ami egyedi, különleges és jól illik a blog jellegéhez, s egy segítőkész kolléganőm, Rita jóvoltából, meg is kaptam! Köszönöm, Rita, hihetetlenül kreatív vagy! :)



Most pedig térjünk rá egy újabb üde és tavaszi témára! Ha valaki szereti ezt az évszakot, annak oka általában a számtalan gyönyörű virág, s az általuk teremtett vidám, tarka hangulat, amire annyira ki vagyunk már éhezve a hosszú, hideg tél után. S amíg virágba borulnak a gyümölcsfák, ibolyaszőnyeg teríti be a mezőket és megjelennek az első színes szépségek a kertekben, miért ne ünnepelhetnénk a természet újraéledését egy nagy csokor gyönyörű virággal a lakásban? Szerencsére ehhez nem feltétlenül kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk, számos áruház kínálja elérhető áron a virágcsokrokat, amiket könnyen feldobhatunk, hogy otthonunk fénypontjai legyenek.

Mivel ezúttal kifejezetten a tavaszi csokrokat tárgyaljuk, arra biztatlak Benneteket, hogy elsősorban tulipánt, jácintot, nárciszt válasszatok. Nagyon szépek egyébként a kisebb virágok is, úgy mint a krókusz, az ibolya, a hóvirág és a kankalin, ezekből apró kompozíciókat készíthetünk, egyfajta mini csokrokat, amiket persze ugyanolyan gonddal állíthatunk össze, mint nagyobb társaikat.

Visszatérve a tulipánra és a többiekre, nem kell feltétlenül egyféle virágban gondolkodnunk, ha több fajtát és több árnyalatot használunk, éppen olyan harsogóan tarka összeállítást kapunk, mint amilyen a tavasz is maga. A színeket aszerint is megválogathatjuk, hogy hova szánjuk a virágokat, vagy milyen hangulatot keltsen csodálójában. Nagyon szép lesz az eredmény, ha például sárga tulipánt sárga nárcisszal párosítunk, de megtörhetjük a kompozíciót néhány szál fehér jácinttal, s így egy nagyon elegáns csokrot fogunk kapni. Szenvedélyes, tüzes lesz az eredmény, ha piros, sárga, narancs tulipánokban gondolkodunk. Rózaszín és lila jácintokkal rendkívül nőies, romantikus hatást érhetünk el, ennek még finomabb verziója a rózsaszín-fehér duó. Ugyanakkor egy hatalmas csokor, a szivárvány minden árnyalatában pompázó jácint- vagy tulipáncsoporttal igen vidám díszt kreálhatunk.

De nem csupán virág kerülhet a csokorba, egyéb kiegészítőkkel is feldobhatjuk. Kézenfekvő a pillangó és méhecske figurák alkalmazása, ezeket pálcára tűzve vagy drót segítségével illeszthetjük a virágok közé. Ha pedig közeledik a húsvét, akár bárány- vagy csibedíszek is kerülhetnek a csokorba, de remek ötlet kifújt hímes tojásokat hurkapálcára húzva a virágok közé fogni. Kisebb csokrokhoz kiváló a fürjtojás, ami már önmagában is nagyon csinos a pettyes héjával.

Persze a csokor stílusától függően más kellékekkel is operálhatunk: a romantikusokhoz eljátszhatunk gyöngyökkel és flitterekkel, amiket felfűzve vezethetünk körbe a csokron. A rusztikus jellegű összeállításokhoz remekül passzol néhány madártoll, pihe (ezek festett verzióit is lehet használni más stílusú csokrokhoz, illetve nagyon elegáns, ha egy pávatollat fonunk a virágok közé ), de az is jó ötlet - különösen, ha konyhába kerül a csokor - ha néhány fűszernövénnyel dobjuk fel a kompozíciót, amik nem mellesleg illatukkal is szolgálnak. Remek választás például a bazsalikom vagy a rozmaring. Pár hét múlva pedig nyugodtan vegyünk akár gyümölcsfaágakat is a virágok közé, de az aranyeső is pompásan gazdagíthatja a csokrot.

Az sem mindegy, hogy milyen tartóba kerülnek a virágok, s ez leginkább a kompozíció jellegétől függ. Ha tarkabarka a csokrunk, a tartó húzódjon a háttérbe: egy egyszerű üvegváza vagy fehér kerámia tökéletes. Ám ha vidékies, country stílusú kiegészítőnek szánjuk színes csokrunkat (mondjuk a konyhaasztal közepére), válasszunk egy nagyobb, például pettyes bögrét, egyszerű agyagkorsót vagy éppen egy fémvödröt. Lágy, elegáns csokrokhoz egy színben harmonizáló váza vagy üveg illik a legjobban.

Végül egy utolsó javaslat: remek ihletet kaphatunk, ha átlapozunk néhány kertmagazint vagy akár csak körülnézünk kicsit a világhálón! ;)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése