2010. március 6., szombat

Nyuszis lapok


Tudom, ma már aligha küld bárki is hagyományos üdvözlőlapot ünnepek alkalmával, inkább megy a kör e-mail, viszont éppen ezért a saját kezűleg készített képeslap kifejezetten ajándékszámba megy, kiváló módja, hogy örömet szerezzünk szeretteinknek. Ráadásul egy ilyen lap méreténél és súlyánál fogva a világ túlsó felébe is könnyen eljutó ajándék, kedves apróság lehet a messzibe szakadt rokonoknak, barátoknak. Én most természetesen a közelgő húsvét alkalmából vettem elő a témát, hiszen lassan ideje feladni az üdvözlőlapokat.

A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb egy megfelelő méretű kartonlapot díszíteni, mert bár a boltokban kaphatók erre a célra készült papírok is, ám igazán nem nagy fáradság otthon kiszabni a kártyát. Ehhez méretet vehetünk egy régi képeslapról is. A papír szélét is cifrázhatjuk: vágjuk körbe cikk-cakk ollóval vagy óvatosan égessük hullámosra a papírszélt gyertyával (persze a kormot radírozzuk le róla utána).

S hogyan ékesítsük fel az előttünk álló felületet? Tetszés szerint rajzolhatunk vagy festhetünk rá húsvéti motívumot, ihletet magazinokból, képeslapokból, szalvétákból, csomagolópapírokból, interneten keresett képekből meríthetünk. (Nekem nagyon tetszenek a régi, "vintage" lapok, nem véletlenül tettem be most is egy ilyet ;) ) Ha ehhez nem tartjuk elegendőnek kézügyességünket, vágjuk ki/nyomtassuk ki a képet, s készítsünk neki cifra keretet, amit már egyszerű megfesteni vagy megrajzolni, de az általam olyannyira kedvelt kontúrmatricák is felhasználhatók hozzá. Továbbá szépen keretezhetjük a képet üveg kontúrfestékkel vagy csillámos ragasztóstifttel is.

Húsvéti képet egyébként több külön elemből is montázsolhatunk, jópofa eredmények születhetnek így. Válogassunk össze különféle tipikus húsvéti vagy tavaszi "kellékeket" (nyuszit, csibét, tojást, virágot, pillangót, stb.), s egy csinos háttérre ragasztva hozzuk létre egyedi ünnepi csendéletünket. Talán ez a technika rejti magában a leghumorosabb lehetőségeket, igazán vicces kreációk készíthetők így.

Szép az is, ha egyszerűbb motívumok különálló darabjait különböző színű, mintájú, textúrájú papírokból állítjuk össze. Vagy dekupázsolhatunk is egy szalvétából kivágott mintát a lapra, ekkor arra kell figyelni, hogy elegendő időt hagyjunk a száradásra, majd néhány vaskos könyv alatt préseljük kész művünket. Érdemes azt is észben tartani, hogy erre a célra inkább a vastagabb kartonok a megfelelők!

A leggyorsabb megoldás a már említett kontúrmatricák bevetése, ezekből is szép húsvéti motívumok kaphatók. Ha tovább akarjuk díszíteni a lapot, ki is színezhetjük a mintát, mintha a matrica egy kifestőkönyvből lépett volna ki. Használhatunk azonban természetes "matricákat" is: gyönyörűen mutatnak a préselt virágok, hiszen a virág tipikus tavaszi motívum. Ha azonban ezt a megoldást választjuk, érdemes jó előre felkészülni, s már előző nyáron, ősszel nekilátni a préselésnek, hogy ilyenkorra szép nagy katalógusunk legyen. Persze most is akad alkalmas virág (az ibolya például méreténél fogva is kiváló, úton-útfélen megtalálható, s itt-ott már most is nyílik), ám ne feledjük, hogy erre a műveletre is időt kell szánni!

S végül megemlítem az internet adta lehetőséget is: millió kész lapot találhatunk a világhálón, amit csak ki kell nyomtatni (bár előtte akár dolgozhatunk még rajta kicsit), s már küldhetjük is. Ehhez nem árt beszerezni megfelelő papírt sem, úgy lesz igazán szép. Itt találhattok pár ilyen lapot.

Ami azonban a legfontosabb: az itt felsorolt módszerek természetesen tetszés szerint kombinálhatók, a lehetőségeknek ezúttal is csak a fantázia szab határt!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése