2010. március 29., hétfő

Csibe a tojásban


Ezt a látványos és aranyos díszt már több helyen láttam, gondoltam, megpróbálkozom vele én is, nem lehet olyan nehéz. Tényleg nem és nagyon gyorsan megy az elkészítése!

Először is kell egy tojás, amit vagy előzetesen kifújtok, vagy pedig úgy törtök fel, hogy elöl egy nagyobb lyukat bontotok ki rajta, amin keresztül kifolyhat a tojás belseje. Ezt a nyílást később ki lehet igazítani, bővíteni. Én kifújt tojást használtam, aminek az elején aztán óvatosan rést ütöttem. Akárhogyan is kezdtek neki, természetesen ezúttal is fontos, hogy alaposan mossátok ki és szárítsátok meg a tojást.

A legkényelmesebb ekkor belefűzni az akasztáshoz szükséges szalagot, bár ez elhagyható, ha nem függődísznek szánjátok a tojást. Mindenesetre az elülső, nagyobb nyílásnak köszönhetően igen egyszerűen be lehet fűzni egy szalagot, aminek két végét a tojás belsejében összecsomózva már kész is a biztos akasztó.

Ezután már nincs más hátra, mint hogy kényelmes fészket készítsünk a csibének: színes papírból vagy krepp papírból vágott vékony csíkokkal tartós füvet varázsolhatunk a tojás aljába, de a kertben is körülnézhetünk apró levélkék, moha, fűszálak után kutatva, ami természetesebb (és szerintem szebb) látványt ad, ám megeshet, cserélni kell néhány naponta. Végül a mostanság szinte mindenfelé kapható sárga csibét ültetjük be a fészek közepébe, s már mehet is a kész dísz a húsvétfára!

Persze ezúttal is léteznek változatok annak, aki variálni szeretné az eredeti ötletet: fű helyett kibélelhetjük például pihe-puha tollpihékkel a fészket, vagy némi szalmával. A dísz elkészítése előtt kedvünkre festhetjük is a tojást, s ha nem riadtok vissza a neonszínekben is kapható csibéktől, akár azokat is elhelyezhetitek a tojásban - ilyenkor remek ötlet a tojás és a pipi színét (sőt, akár a szalagét is) összehangolni. Kerülhet több csibe is a tojásba, sőt, például egy kacsatojás már határozottan megkíván legalább két pipit, egy csaknem elveszne benne.

Ez az apróság akár a hímes tojás alternatívája is lehet a locsolók érkezésekor. Mindenesetre különlegesebb, mint egy szimpla festett tojás, ám a vele járó munka mégsem tart tovább!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése