2010. március 4., csütörtök

Primula


Nevéből adódik, hogy a primula, ismertebb verzióban kankalin az első tavaszi virágok egyike, amihez hihetetlen színválasztékban és általában olcsón juthatunk hozzá ezekben a hetekben, így érdemes pár cseréppel beszerezni, hogy egy kis színt csempésszünk otthonunkba.

A kankalin kedvenc virágaim egyike (bár igazi szívem csücske a vad verzió), amit igazából gyűjtök is, hiszen mindig lehet találni egy-egy újabb, különlegesebb árnyalatot a virágboltok és nagyáruházak kínálatában, amit egyszerűen nem lehet otthagyni. Mivel igazán nem foglal nagy helyet és nem is drága, nem olyan nagy beruházás akár több növényt is venni, s tarka kompozíciót kialakítani a lakás egy hangsúlyosabb pontján. Ehhez választhatunk egymással, illetve otthonunk színeivel harmonizáló árnyalatú virágokat, de nagyon jól mutatnak a tarkabarka összeállítások is, amik kifejezetten azt a harsány, bolondos hangulatot hozzák, amire a hosszú tél után már annyira vágyunk. De az sem rossz megoldás, ha más tavaszi virágokkal, például jácinttal, nárcisszal, tulipánnal társítjuk.

A legegyszerűbb megoldás, ha kaspókba állítjuk az új szerzeményeket. Nagyon jól illenek hozzájuk az élénk színű, mázas kerámiakaspók, amelyek mintegy visszhangozzák a virágok vidám színeit. Magunk is festhetünk szimpla agyagcserépből akrilfestékkel kaspót, amit aztán kedvünkre dekupázsolhatunk vagy mintásra pingálhatunk. Kaspó helyett azonban választhatunk akár egy régi bögrét is.

Ha inkább tavaszi jellegüket szeretnénk hangsúlyozni, válasszunk természetes anyagokat, s állítsuk kosárkába, egyszerű agyacserépbe, faládába, fémvödörbe a növényeket. Ezeket az anyagokat kombinálhatjuk is: nagyon jól mutat például, ha egy kisebb fémvödörbe helyezett kankalin köré, a vödör peremére egy vesszőkoszorút teszünk, vagy száraz füvekből magunk kanyarítunk koszorút köré, esetleg ha a virágok vidámságát állítanánk a középpontba, egy kevés színes szizálból is fonhatjuk a koszorút. Mindenesetre nagyon hatásos, ha némi mohával fedjük be a földet a növény körül, ez kiválóan erősíti a természetes jelleget.

Pálcára szúrt papír pillangókkal, apró fadíszekkel is ékesíthetjük a virágokat, s ha elérkezik a húsvét, kis tojásokkal, nyuszi- és csibefigurákkal varázsolhatjuk ünnepivé, s akár a húsvéti asztal díszévé a kankalint.

Ám aki tartózkodna a harsány színektől, annak sem kell a primulát kiutasítania a lakásából: gyönyörű fehér, krémszínű, világoszöldes árnyalatok is kaphatók, amik világos színű cserépben nagyon elegánsan mutatnak, de a modernebb hatás kedvéért némi üveggyönggyel vagy fehér dekorkaviccsal is tovább cifrázhatjuk.

Szokatlan, de nem lehetetlen, sőt, nagyon szép, ha önmagában vagy más virágokkal együtt csokorba, koszorúba fonjuk a kankalint.

Ezután már nincs más dolgunk, mint hogy rendszeresen lecsípkedjük a hervadt virágokat, hogy minél dúsabb virágzásra biztassuk, illetve hogy gondoskokodjunk az ideális vízellátásról.

Sokoldalúsága mellett a kankalin másik tulajdonsága, amiért annyira szeretem, a tartóssága: ha végleg elvirágzott és enyhe már az idő kinn, egyszerűen csak költöztessük ki a kertbe, s mivel tulajdonképpen egy évelővel van dolgunk, jövő tavasszal ismét megörvendeztet bennünket virágaival. Sőt, az évek során egyre jobban terjeszkedik majd, így később tőosztással könnyedén szaporíthatjuk is. Ugye, hogy muszáj beszerezni legalább egyet? ;)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése