2010. február 3., szerda

Pár minta


Már korábban is ajánlottam Nektek honlapokat, ahol segítséget, ötleteket találhattok a kreatív ténykedéshez, s most egy újabbat szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

A The Chart Shop elnevezésű angol nyelvű oldal keresztszemes hímzéshez kínál mintákat, s a leszámolható rajzokon kívül természetesen a szükséges fonalkészletet is meg lehet rendelni. Azonban aki nem akar erre áldozni, annak is érdemes felkeresni az oldalt, ugyanis számos ingyenes minta található rajta, amit csak ki kell nyomtatni, és már hozzá is foghattok a hímzéshez.

Ezek általában kisebb képek, motívumok, amik tökéletesen megfelelnek például egy képeslap vagy egy apró falikép elkészítéséhez. A minták témák szerint vannak csoportosítva, s csaknem minden kategóriában vannak ingyenes képek is. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindegyik gyönyörű, de ez egyrészt ízlés dolga, másrészt pedig azért van miből válogatni és ki lehet fogni pár csinosabb darabot. Bár már nem (vagy még nem?) aktuális, a karácsonyi csapatban például 47 minta áll rendelkezésre, és van köztük kifejezetten szép is. Jómagam is elkészítettem már innen párat.

Tehát akit mindössze egy jó ötlet, egy szemrevaló minta választ el az alkotástól, most már nincs, ami visszatartsa! Jó nézelődést!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése