2010. február 6., szombat

Gyöngyös csoda


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem vannak korszakaim, amikor egy-egy technika megszállottja leszek, amit máskor viszont hosszú ideig hanyagolok. Nos, ez a karkötő egy gyöngyös időszakom eredménye, és azóta is megbízhatóan teszi elegánsabbá öltözékemet.

Az elkészítése hihetetlenül egyszerű, percek kérdése, és még különösebb kézügyesség, tapasztalat sem kell hozzá. Én egy hobbiboltban láttam meg a távtartónak nevezett fémelemeket, amelyek segítségével többsoros karkötőt, láncot, egyéb ékszert készíthetünk, s hozzá egy kis csomag fekete Swarovski-gyöngyöt is választottam, bár akkor még fogalmam sem volt, mihez is kezdek velük pontosan.

Végül már korábban beszerzett, klasszikus fehér teklagyöngyre gondoltam, amitől, bevallom, én korábban idegenkedtem. Ám lesz, ami lesz, legfeljebb szétszedem, ha nem tetszik alapon, nekiláttam. Mivel elegáns darabot szerettem volna, mindenképpen egyszerű, szabályos mintákban gondolkodtam. A fűzéshez gumicérnát használtam, hogy rugalmas legyen, bár ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy időnként nem árt újrafűzni az ezzel készült ékszereket, mert elöregedik, elvékonyodik, s végül elszakad. Nemrég éppen ezért kellett "szervízelnem" egy régebben kapott karkötőt.

A mintát, azt hiszem, nem kell részleteznem, mert egyrészt a képről pontosan leolvasható, másrészt pedig erősen függ a használt gyöngyök méretétől, illetve a csukló méretétől - nem utolsósorban persze az ízlésünktől. Aki akarja, több színváltozatban is elkészítheti, hogy mindenféle ruhához meglegyen a passzoló darab. Természetesen bármilyen gyöngyöt lehet választani: a műanyag, harsány színű darabok vidám bizsut eredményeznek, a fagyöngyök csinos, természetes alapanyagot adnak. Aki bolondosabb, egyedibb ékszert szeretne, néhány lógó dísszel, például kagylókkal, apró érmékkel, medálokkal feldobhatja.

Mindenesetre akármelyik változat mellett is döntünk, igen rövid idő alatt elkészül egy ilyen szimpla kiegészítő, ami megszerettette velem ezt a klasszikus gyöngyöt, s aminek azóta is csodájára járnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése