2010. október 7., csütörtök

A nagy tök-prokejt


Nemsokára itt a Halloween, hamarosan tehát neki lehet látni a tökfaragásnak! Persze akár már most is el lehet végezni a munkát, de vigyázzatok, a kivájt tök lassan, de biztosan megromlik, nehogy idő előtt meg kelljen válnotok tőle!

Én még nem döntöttem el, hogy idén milyen (és hány) mintát faragok majd, de az utóbbi években a szokásos ijesztő fejek mellett/helyett egyre inkább más motívumok felé indultam el, és ablakot-ajtót faragva készült már tökházikó, tavaly pedig egy ücsörgő cicát vágtam a tökbe - nagyszerűen festett! (Sajnos nem sikerült túl jó képet készíteni róla...) Szóval nem kell feltétlenül ragaszkodni az arcokhoz, de ha mégis maradnátok a hagyományoknál, itt találtok pár kinyomtatható sablont, és itt is van pár jópofa motívum.

Ha viszont ti is új ötletekre vágytok, érdemes szétnézni az interneten és az amerikai oldalakon, millió ötletet fogtok találni! De hogy én is mondjak párat: kivághattok csillagokat a tökből, nagyon szép "mécsest" kaptok így, igazi őszi mintaként pedig akár leveleket is kihasíthattok belőle. Jól mutathatnak a geometrikus formák is, egyforma függőleges vagy vízszintes csíkozással például nagyon modern, egyedi mintát nyerhettek. Sok-sok pöttyel pedig különleges pöttyös labdát faraghattok. Választhattok indiai motívumokat idéző tekergő indákat is, és ha nem vágjátok át teljesen a tök húsát, éppen csak a vastag, narancssárga héját metszitek ki, misztikusan sejlik majd át rajta a fény.

Süteményszaggató formákkal csinos mintákat lyuggathattok, de más konyhai eszközökkel - például derelyevágóval, karalábévájóval - is kísérletezhettek.

Hogy elkerüljétek a katasztrófát, vagyis hogy ott is kivágjátok a tököt, ahol nem kéne, és ezzel kárba menjen az egész munka, tollal vagy filccel érdemes előrajzolni a mintát.

Nem feltétlenül kell ragaszkodni az egy nagy tök koncepcióhoz sem, egész kis csapatot faraghattok kisebb-nagyobb dísztökökből, amelyeket aztán pálcára erősítve beleszúrhattok például a virágládába - jobban is érvényesülnek az apróságok ilyen magasságban.

A legszebb, legnagyobb tökökből pedig a vájás után érdemes félretenni néhány magot, hogy jövőre magatok termelhessétek meg a lámpásnak valót!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése