2010. szeptember 13., hétfő

Pssszt! Alszik a baba


Tudom, hogy millió éve nem írtam ide, mentségemre szóljon, hogy lefoglalt a család. Viszont ennek bizonyos szempontból örülhettek, ugyanis a távol maradásom oka, a világ legédesebb csöppsége újabb alkotások létrehozására inspirált, és valószínűleg fog majd továbbiakra a jövőben is.

Az első neki szánt ajándékomat ezen a nem túl jól sikerült, enyhén sötét képen láthatjátok, kérlek, használjátok hozzá a fantáziátokat! ;) Egy ajándékboltban láttam korábban hasonlót, azaz egy csinos kis figyelmeztető táblát, amit a baba szobájának ajtajára lehet akasztani, hogy minden arra járót figyelmeztessen: itt érdemes lábujjhegyen tipegni, hacsak nem akar pillanatokon belül egy síró apróságot vigasztalni.

Az én verzióm hobbi boltban kapható egyszerű falap, aminek beépített akasztója van. Ha nem ilyet vettem volna, akkor két lyukat fúrtam volna a felső sarkokba, és rafiát vagy vékony spárgát vezettem volna át rajtuk a rusztikus hatás kedvéért.

A falapot törtfehér festékkel alapoztam, csak egy rétegben. Általában így szoktam fát festeni, mert a természetesség híve vagyok, és a vékony festékrétegen így átsejlik a fa erezete. Persze ennek a módszernek megvan az a tagadhatatlan előnye is, hogy kevesebb festék kell hozzá!

A feliratot a boltban látott mintadarabról csentem, az angol nyelv nekem kifejezetten megfelelt, ugyanis nemzetközi babának készült a darab. De természetesen le is fordíthatjátok. Számítógéppel kinyomtattam a feliratot, ehhez tetszőleges betűtípust lehet választani, a méretet pedig a falaphoz igazítani. Ezután a papírt a fára helyeztem, és grafitceruzával többször, vastagon átrajzoltam a betűk kontúrjait, hogy átüssenek a vonalak a fára. Persze nem ez az egyetlen megoldás a felirat átmásolására, és nem is a legjobb, hiszen csak világos festéken lehet alkalmazni, de én most így csináltam.

Ezután a betűket bronzos kontúrfestékkel átrajzoltam, eltüntetve a grafit által hagyott nyomokat, a színezést pedig aranyló csillámfestékkel oldottam meg. Ezt utólag is lehet még egy kicsit foltozgatni, ha megszáradt, így adagolható még egy kis csillám oda, ahova kicsit kevesebb jutott.

A díszek alapja ugyancsak kreatív boltokban kapható, apró fafigurák. A virágoknál és a pillangónál kedvesebb, babásabb mintákat sajnos az én törzshelyemen nem találtam. Pedig eredetileg babakocsit, bébiket és hasonlókat képzeltem el, vagy az alváshoz illően holdat és csillagokat.

A festést az én egyik kedvelt módszeremmel, körömlakkal kiviteleztem. Egyszerű, a pici ecsetekkel könnyű dolgozni, szépen csillog és gyorsan szárad - hát kell ennél több? Aki hozzám hasonlóan dobott már ki idővel beszáradt lakkot, az, azt hiszem, tudja értékelni ezt az újfajta felhasználási módot ;)

Az alsó virág és a lepke a betűkhöz is használt, bronz kontúr- és arany csillámfesték segítségével készült, a felső virág közepére pedig egy arany kontúrmatrica került. Az egyik alsó sarokba csillagos kontúrmatricát ragasztottam, ezt is kitöltöttem a csillámfestékkel.

Miután a figurákat felragasztották a falapra, készen is áll a kedves kis figyelmeztető tábla - ilyen sem virít minden gyerekszoba ajtaján!

2 megjegyzés:

Katarina írta...

Szép az új design, az ötlet jó, és tényleg nem nehéz elkészíteni.
Kié a baba?

Névtelen írta...

A nővéremé :)
Köszi! :)
Freya

Megjegyzés küldése