Téli vacsora

Nagyon szeretem azokat a recepteket, amelyek az éppen szezonális finomságakat használják, így mostanában különösen keresgélem a különféle gyökérzöldségeket, hagymát, krumplit, sárgaborsót, szárazbabot és sütőtököt felvonultató étkeket. Utóbbi egyébként is nagy kedvencem, és nem hiszem, hogy kizárólag szimplán megsütve kellene fogyasztanunk, ugyanis remek, sokoldalú alapanyag. Bár az elmúlt években kifejezetten divatba jött a sütőtökleves, és már Dunát lehetne rekeszteni a különböző változatokkal, másfajta fogásokhoz is kiváló ez a hosszan elálló, édes zöldség, amelynek élénk színe kifejezetten jólesik a léleleknek így, télidőben.
Szóval most megmutatom, ma mit készítettem vacsorára, mert szerintem ez egy fantasztikus étel ebben a havas, esős, borongós időben, gyorsan és egyszerűen megvan, és nem szokványos, hanem különleges. Húsgombóc sütőtökkel. Nem kell megijedni, a sütőtök nem a gombócba kell, hanem mellé, köretnek, de az az egészben az a pláne, hogy egyszerre, egymás mellett készül el a kettő. Igazán hatékony, energiatakarékos megoldás, és mivel csak egy tepsi kell hozzá, azok kedvence lehet, akik utálnak mosogatni :)
Tehát kell hozzá egy kábé 1,5 kilós sütőtök, amelyet meghámozunk, a magjait eltávolítjuk, majd szeletekre vágunk, és egy nagy tepsibe teszünk. Rakunk mellé 3-4 fej meghámozott, negyedekbe vágott hagymát, és szerintem pár gerezd fokhagymának is örülhet - én sajna ezúttal kifelejtettem belőle.
Az én sütőtököm csak egykilós volt, így néhány sárgarépával egészítettem ki. De érdemes próbálkozni fehérrépával, pasztinákkal, céklával, krumplival - gyakorlatilag mindenféle téli zöldséggel.
Aztán egy tálban összemorzsolunk két szelet kenyeret, és ráöntünk úgy 4 evőkanál tejet. Én szárazkenyeret használtam (imádom, amikor el tudom használni a maradékokat, amikor meg tudok menteni valami ehetőt a kukától), ehhez kicsit több tej kellett. A beáztatott kenyérre megy 1 fej felkockázott hagyma, 1 tojás, egy fél csokor apróra vágott pertrezselyem és 600 gramm darálthús - ez nálam pulyka. Jól összedolgozzuk, sózzuk-borsozzuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
Egy tálkában összekeverünk 4 evőkanál olívaolajat, 4 evőkanál balzsamecetet, a csokor petrezselyem másik felét szintén felaprítva, egy evőkanál cukrot és fél teáskanál sót. Ezt a pácot eloszlatjuk a zöldségeken.
A húsmasszából 12 gombócot formázunk, és ráültetjük őket a zöldségágyra. Betoljuk az egészet a sütőbe, 20 percig sütjük, majd szépen, gondosan minden húsgombócot és tökszeletet megfordítunk, és mehet vissza újabb 20 percre a sütőbe.
Kiválóan passzol hozzá némi túró kevés joghurttal kikeverve, vagy csak joghurt/kefír, sózva és jó adag friss zöldfűszerrel, pl. snidlinggel összevegyítve.
Soha rosszabb vacsorát egy februári estére!

Karácsonyi recepttár

Annak, aki még nem döntötte el, pontosan mit is szeretne sütni-főzni az ünnepekre, és ötletekre, inspirációra van szüksége, és annak, aki már rég tudja, mi kerül majd az asztalra, de szívesen nézegetne recepteket, van egy ajánlatom, amely nem egészen új, de nem győzöm hangsúlyozni, én mennyire odáig vagyok érte: a BBC gasztro-oldala!
Itt minden alkalomhoz - így a közelgő karácsonyhoz is - találhattok fantasztikus recepteket részletes, közérthető leírásokkal és fotókkal. A BBC szakácsai közül pedig jó néhányat már amúgy is ismerünk a nálunk is látható műsoraikból és az itt is kapható könyveikből.
A gyűjtemény évről évre új receptekkel egészül ki, miközben a régiek is folyamatosan elérhetők. Az idei újdonságok között ott van például a hóember formájú karácsonyi keksz vagy a karácsonyi brownie.
Az aprósütemények mellett érdemes körülnézni a torták, a házilag készíthető, ehető-iható ajándékok és a karácsonyi koktélok között is!

Nyári befőzés

Tudom, már ezer éve nem írtam ide semmit, aminek az oka egyszerű volt: nem volt miről írnom. Az utóbbi időben nem volt sem időm, sem lehetőségem nagyon alkotni, sütni-főzni, kreatívkodni, ha meg valami mégis összejött, arra már végképp nem jutott energiám, hogy még be is számoljak róla. 

De úgy látom, azért vannak még, akik látogatják ezt az oldalt, szóval a kedvükért próbálok egy-két apróságot idecsempészni, még ha nem is ígérhetek mindig valami eszméletlenül egyedi nagy dobást, saját alkotást. Ahogy most sem, ám a Butlers hírlevelében megint olyan jó kis receptet találtam, hogy úgy gondoltam, megosztom Veletek, hátha kedvetek szottyan kipróbálni. 

Lekvárfőzésről van szó, és most, amikor még/már nincs olyan irtózatos hőség, meg lehet próbálkozni ennek a kis ínyencségnek az elkészítésével. Ha pedig bejön, talán érdemes már most a karácsonyra gondolva ajándéknak is készíteni néhány üveggel - a tél közepén biztosan mindenki szívesen fogadja majd a nyár ízeit!

Szóval, íme: A vaníliás-mandulás őszibarack dzsem

Hozzávalók:

- 3 kg érett őszibarack
- 40 dkg cukor
- 3 dl száraz habzóbor

- 2 zacskó 4:1 arányú dzsemzselésítő 

- 1 rúd vanília kikapart magjai

- 15 dkg szeletelt mandula, esetleg durvára vágott dió

Az őszibarack héját húzzuk le, és magozzuk ki. Ha nem lehet lehúzni a héját, akkor mártsuk pár másodpercre forró vízbe, így már könnyedén lehúzhatjuk. Vágjuk falatnyi darabokra, és a cukorral, vaníliával, és a borral főzzük 20 percig, néha megkeverve. Vegyük nagyra a lángot, és keverjük bele a zselésítőt, majd ezzel is főzzük nagy lángon további öt percig. A mandulát csak a végén adjuk hozzá.

Gyorsan töltsük az üvegekbe, zárjuk le, és pár napra tegyük dunsztba: ágyneműk közé, vagy egy törölközővel bélelt, jól záródó hűtőtáskába. 

Ha hagyományos üvegben készülnek a dzsemek, akkor miután lezártuk, fordítsuk fejre tíz másodpercig, így a forró dzsem a tetőben is megöli az esetleges csírákat, nincs szükség tartósítószerre.

Blogajánló

Csak gyorsan szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy blogot, pontosabban annak is egybizonyos bejegyzését itt
Aki egy kicsit is tud angolul, annak érdemes bekukkantania a BBC gasztronómiai oldalára (biztos sokszor mondtam már, mennyire szeretem), mert remek tippeket ad mindazoknak, akik azon törik a fejüket, hogy s.k., ehető-iható ajándékokkal lepik meg szeretteiket idén karácsonykor.

Üvegbe zárt tél

Már említettem Nektek korábban, hogy szerettem volna karácsonyra néhány különleges, téli ízvilágú lekvárt készíteni ajándék gyanánt - és persze az ünnepi reggelik méltó kiegészítőjeként. Nos, ha karácsony előtt már nem is, pár napja jutott időm kipróbálni az egyik, különösen ínycsiklandónak ígérkező receptet, a sült alma dzsemet, és mivel ez egy igazi téli finomság, gondoltam, még most is érdemes lenne a figyelmetekbe ajánlanom.

Az eredetileg csak almából készülő lekvárhoz én körtét is tettem, ez nem igazán változtatott az ízén, egyrészt mert az alma így is bőven túlsúlyban volt, másrészt pedig a körte amúgy sem túl karakteres ízű gyümölcs. Viszont így elhasználhattam csaknem minden ráncosodó almát és körtét, amelyek már nem elég kívánatosak ahhoz, hogy bárkinek is kedve legyen megenni őket, de felesleges lenne már kidobni őket. Szeretem az ilyen praktikus recepeteket!

Szóval az almákat és a körtéket meghámoztam és felkockáztam. Minél kisebb darabokra vágjátok őket, annál hamarabb megfőnek majd. Egy nagy lábosba tettem a gyümölcsöt, hozzáöntöttem egy pici vizet, hogy ne égjen le, jó alaposan megszórtam mazsolával (az eredeti recept 120 grammot javasol 900 gramm almához - ez azért szerintem erős túlzás, kevesebb is megteszi) és fahéjjal (ebből úgy 2-3 teáskanállal vettem a mintegy 3 kiló gyümölcsömhöz) - e két összetevő varázsolja ünnepivé az egyébként egyszerű dzsemet. Hozzáadtam a cukrot, úgy 1,3 kilót a 3 kiló almához, az eredeti recept ennél többet javasol, de én nem kedvelem a túl édes lekvárokat. Persze ez egyéni ízlés kérdése, azonban attól is függ, milyen édes gyümölcsöt használtok fel hozzá.

A télies íz kedvéért én 2 csomag vaníliás cukrot is beletettem, tartósító gyanánt pedig dzsemfixet használtam, a csomagoláson javasolt adagolásnak megfelelően. Az egészet addig főztem, amíg a gyümölcs megpuhult, időnként be lehet segíteni neki, és villával vagy valami hasonlóval kicsit összetörni az almát és a körtét. Egy pár percig hagytam rotyogni, majd az előzőleg kimosott üvegekbe töltöttem, azokat fejre állítottam pár percre, majd szépen kihűltek.

Hát, ennyi, így készül ez az évszakhoz illő, finom aromájú lekvár, amely szépen feldíszítve kiváló ajándék lehet, és remekül illik a reggeli kalács vagy a sütemények mellé. Próbáljátok ki Ti is!

Ínyenc ajándékok

Ma belebotlottam egy nagyon izgalmas blogba, amely éppen arról értekezett, hogy divatba jöttek az ehető ajándékok, vagyis a sütemények, dzsemek és egyéb finomságok. Hogy ennek a gazdasági helyzet vagy az ínyencek számának emelkedése az oka, nem tudom, mindenesetre nagyon örülök neki, ha tényleg így van, mert a különleges, saját készítésű étkek szerintem is roppant fantáziadús ajándékok, akár adja, akár kapja őket az ember.

A hagyományos mézeskalácsot is lehet olyan egyedien, művészien díszíteni, hogy mindig örökzöld ajándék maradjon. És a legegyszerűbb, tradicionális recept alapján készülő lekvárral sem veheti fel semmilyen bolti verzió a versenyt, pláne, ha karácsonyi csomagolópapírból vagy textilből készített sapkával, szalaggal csinosítjuk az üveget. Merthogy a csomagolás nagyon fontos ám ezeknél az ajándékoknál is! Az aprósüteményeket burkolhatjuk celofánba, de egy saját kezűleg készített, kartonból kivágott papírdoboznál nincs szebb keret számukra.

Idén én is terveztem ilyen ajándékokat, alig bírtam dönteni a fahéjas karamellszósz, a sültalma dzsem és a forraltbor zselé között. Hogy a fűszeres narancs- és a grapefruitlekvárt ne is említsem. Sajnos időhiány miatt ezt a nagyon nehéz döntést megúsztam, legnagyobb bánatomra a szeretteimnek nélkülözniük kell az ínyenc ajándékokat. Viszont ettől függetlenül nagy élvezettel merültem el az említett blogban, amelyet most meg is mutatok Nektek, hátha valaki még tanácstalan az ajándékozást illetően, és belefér az idejébe még egy kis sütés-főzés!

Íme, a szóban forgó blog.
Itt pedig az ajánlott ehető ajándékok receptjei a házi készítésű csokoládés trüffeltől a fűszeres almacsatniig. A legjobb pedig, hogy a receptek mellett nyomtatható ajándékkísérőket, illetve a süteményesdobozokra vagy a lekvárosüvegekre illeszthető címkéket találtok - nagyon ízlésesek!

Kánikula leves

Amikor olyan borzalmas hőség van, mint mostanában, nálam általában az alábbi szempontok fontosak az étkek kiválasztásánál: a) minél kevesebb időt kelljen pepecselni vele; b) minél kevesebb hőt termeljen az elkészítése; c) hűsítő és frissítő legyen. Nos, a spanyolok híres levese, a gazpacho tökéletesen teljesíti ezeket a feltételeket: villámgyorsan és egyszerűen elkészíthető, nem is kell főzni, és nagyon jólesik az ilyen napokon, amikor egyébként alig kívánunk valamit.

Valójában nem másról van itt szó, mint néhány nyári zöldség pürésítéséről és fűszerezéséről. Az arányok és a fűszerek ízlés szerint változtathatók, ki-ki kikísérletezheti a saját kis tuti verzióját.

Az alapot három zöldség adja: a paradicsom, a paprika és az uborka. Ezeket kell megtisztítani, és feldarabolva egy tálba dobni. 6-8 személyre úgy 1,5 kiló érett-aromás paradicsomot, 2 kígyóuborkát és 1 paprikát számítsunk. Tegyünk hozzá 1 fej felaprított hagymát és 2 gerezd fokhagymát is. Már most lehet ízesíteni 0,5 deci borecettel és sóval.

Ha alaposan összeturmixoltuk a zöldségeket, az egészet át kell törni egy szűrőn, hogy megszabaduljunk a kellemetlen magoktól és héjaktól, majd hozzáöntünk úgy 1-1,2 deci olívaolajat. A levest tetszés szerint sózzuk-borsozzuk, illetve vízzel lehet higítani, amíg olyan állagú nem lesz, amilyennek szeretnénk. Ezután már nincs is más hátra, mint hogy legalább 2 órára hűtőbe tegyük, hogy pont olyan hűs legyen, ahogyan azt egy nyári levestől elvárhatjuk.

Halkan megjegyzem, hogy az én eredeti receptem friss fehér kenyér morzsáját is javasolja a zöldségekkel együtt beleturmixolni, amivel tartalmasabb lesz a leves, de nekem anélkül sokkal jobban ízlik.

Tálalni lehet jégkockákkal, uborka-, paprika- vagy pirított kenyérkockákkal, petrezselyemlevéllel díszítve. Csodás ebéd vagy vacsora, szerintem a legtökéletesebb fogás ebben a hőségben! És persze igazi vitaminbomba is.

Érdekességként megemlítem, hogy természetesen mint minden régi, híres ételnek, ennek is számtalan verziója létezik: egyes helyeken készítik avokádóval, petrezselyemmel, görögdinnyével, szőlővel, tenger gyümölcseivel is. Hát... én maradok az eredeti változatnál. Az a cordobai szokás, amely szerint keménytojással és sonkával díszítik a levest tálaláskor, már sokkal szimpatikusabb. Legyetek ti is kreatívak, és alkossátok meg a saját kánikula leveseteket!

Lady Marmalade

Igazából valami jó kis tavaszi témán gondolkodtam, erre nem elkezdett esni a hó?! Viszont ha már ilyen sunyi módon visszalopakodott a tél, hadd meséljek most az egyik kedvenc lekvárfélémről, a narancsdzsemről. Ez az ínyencség ugyan a briteknél mindennapos, nálunk viszont jobbára a tél a befőzés ideje, hiszen ilyenkor juthatunk elfogadható áron narancshoz. S különösen így, tél vége felé.

Nem csupán gyógyíthatatlan britmániám mondatja velem, de a narandzsemmel koronázott pirítósnál szerintem aligha akad finomabb reggeli. Ráadásul rengeteg süteményrecept irányozza elő e lekvár használatát, amitől rögtön különleges, pikáns ízt kap bármelyik édesség. De hogyan álljunk neki a téli befőzésnek?

Nos, a narancssal nem a legegyszerűbb bánni, azaz mondjuk inkább úgy, hogy elég időigényes foglalatosság, ám szerintem mindenképpen megéri. A nehézséget leginkább az okozza, hogy valahogyan ki kell bányászni a lédús gyümölcshúst a gerezdekből, lehetőleg a köztes hártyák nélkül. Ehhez egy éles késre és sok-sok türelemre van szükség. Biztosan létezik rá egy tuti módszer, ám én sajnos eddig nem bukkantam rá. Lehetőleg egy tál felett végezzük a műveletet, hogy az időközben kicsöpögő értékes levet később szintén felhasználhassuk. És hogyan tovább?

Életem első narancsdzsemjét Lajos Mari utasításai szerint készítettem, s mit ne mondjak, nem igazán lettem elégedett az eredménnyel. Azt hiszem, ő egy kissé túl is bonyolítja a dolgot. Szerinte 1 kiló narancshoz kell még fél liter narancslé, 1 tasak zselésítő, 1 kiló cukor, 2 citrom leve, 1 vaníliarúd, fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, kevés Campari. A narancs, a cukor és a zselésítő kivételével gyakorlatilag mindent összeforral először, majd megy bele a gyümölcs, így fő még egy kicsit, és már jöhetnek is az üvegek.

Én azt mondom, egyszerűsítsük tovább a folyamatot: miután végeztünk a gyümölcs filézésével, szimplán kövessük a zselésítő zacskóján olvasható utasításokat, mintha bármilyen más gyümölcsről lenne szó, azaz kimarad az előfőzés. A narancslét én kihagyom, hiszen alapból egy nagyon lédús gyümölcsféléről van szó, ráadásul tapasztalatom szerint túl híg lesz tőle a lekvár. A cukor mennyiségét is csökkentettem valamelyest, de ez ízlés dolga, én speciel jobban szeretem, ha tisztán érvényesülhet a gyümölcs természetes íze. Vaníliarúd helyett jó a vaníliás cukor is, a fahéj és a szegfűszeg kihagyhatatlan, az ánizs viszont nem szükséges, ahogyan az alkoholtól is tartózkodom, bár biztosan javít az aromáján.

És ami a legfontosabb: a narancshéj. Szerintem minél több, annál jobb! Néhány narancs héját gyufaszál vékonyságúra kell aprítani - ezek a darabkák adják az egyedi, kesernyés ízt. Fontos, hogy a héj minél vékonyabb legyen, a fehér hártya nem kell! Azt pedig, hogy nagyon alaposan meg kell mosni a narancsokat előtte, mondanom sem kell. A héjdarabokat elő lehet főzni pár percig, hogy puhábbak legyenek.

Hogy adjak még pár ötletet, utánanéztem, milyen más módszerek léteznek még e remek kis lekvár összedobására, s közben néhány érdekességre is bukkantam. Egy brit honlapon például megtudtam, hogy már két évszázada készítik az angol otthonokban ezt a dzsemet, pedig régen luxuscikknek számított a narancs. Azt is felfedeztem, hogy először a skóciai Dundee-ban készítették ezt a csemegét - nemhiába imádtam mindig is Skóciát... :) A legenda szerint 1797-ben egy bizonyos James Keiller nevezetű züldséges nyakán maradt egy jó adag sevillai narancs, amit keserű íze miatt nem igazán kedveltek a vásárlói. Természetesen a feleségének támadt az a remek ötlete, hogy gyorsan tegyék el lekvárnak a gyümölcsöt, mielőtt tönkremenne, s így készült el az első adag "marmalade", aminek persze hamar híre ment és nagy népszerűségre tett szert. Az eredeti Dundee-ból való recept szintén javasol néhány citromot hozzádobni, ám ami a legegyedülállóbb ebben a változatban az az, hogy először egészben kell főzni a citrusokat, úgy jó 1,5-2 órán át, majd csak azután távolítják el belőlük a hártyákat - ez lenne talán az a bizonyos tuti módszer?

Végül hadd említsem meg, hogy természetesen mindenféle citrusfélével (és tetszőleges kombinációkkal) lehet kísérletezni: igazán különleges ínyencség készülhet citromból, lime-ból, grapefruitból is... Ám nem szentségtörés más gyümölcsöket is felhasználni: találkoztam már vörösáfonyás, barackos, sőt sárgarépás verzióval is, szóval szárnyalhat a fantázia!

Édes-csípős ízkavalkád

Nagyon szeretem az olyan ételeket, amikor egy tepsiben vagy egy fazékban rengeteg, aromás-illatos hozzávaló kerül egymással közeli ismeretségbe, s végeredményként az önmagukban is különleges ízek valami egészen új, egyedi és persze ellenállhatatlan étket hoznak össze. Egyszerűen és gyorsan összedobható fogások ezek, amelyek a sütés vagy főzés közben utánozhatatlan illatukkal belengik a konyhát, majd amikor végre az asztalra kerülnek, látványnak sem utolsók. Ez az édes-csípős, mézes-biralmás-citrusos csirkecomb is, amit most bemutatok Nektek, egy ilyen ínyencség.

Igazi téli csemege, hiszen nálunk most van a narancs szezonja, és talán birsalmából is akad még egy pár darab. Ugyanakkor a mediterrán fűszerek némileg nyáriassá varázsolják az ételt, tehát nagyon nem mindennapi összeállítás ez, ahogyan utaltam rá, valóságos ízkavalkád.

Az eredeti receptet pár hónapja egy magazinban találtam, majd saját ízlésem és ötleteim alapján tuningoltam felejthetetlen vacsorává. Az arányok és a hozzávalók elég szabadon változtathatók, így ki-ki a saját szája íze és az épp rendelkezésre álló alapanyagok szerint idomíthatja. A kiindulási pont egyébként az, hogy a csirkét mindenki szereti, ám önmagában nincs túl meghatározó, erős íze, ezért tanácsos feldobni néhány kellemes, ízes baráttal. A társaságot jelen esetben gyümölcsök és fűszerek adják.

Első lépésben kezelésbe vesszük a húst, ami ezúttal csirkecomb, ugyanis az valamivel karakteresebb ízű, mint például a mell. Tehát személyenként kell egy comb, amit indulásként páccal kezelünk. Gyakran a hús az elkészítést megelőző éjszakát végig a páclében tölti, ám ez most kimarad, ezért is lehet olyan gyorsan, szinte az utolsó pillanatban nekilátni ennek az ételnek. Nos, a pác alapja az olaj, amiből én olívaolajat használtam, igen, persze, természetesen extra szűz verziót. Ehhez kell hozzáadni valamit, ami a csípős ízért felel: szárított és porrá zúzott chilit vagy – ahogyan én tettem – Erős Pistát. Nyilván utóbbinak házilag készített verziói is megfelelnek. A mennyiséget az határozza meg, mennyire csípős vacsorát szeretnénk, én mindenesetre 4 evőkanál olajhoz 1 teáskanál Pistát tettem. Kell továbbá paradicsompüré, olyan jó 1 teáskanálnyi abból is, só és bors, valamint, hogy hozzuk a névben feltüntetett édes jelzőt, méz, szintén úgy 1 teáskanálnyi. Ezeket alaposan összekeverjük, majd a megmosott és megszárított combokra kanalazzuk, amiket ez után kiolajazott tepsibe fektetünk.

Hogy azért valamennyi időt mégiscsak eltöltsön a hús a pácban ázva, ekkor látok csak neki a többi, tepsibe kerülő falat előkészítésének. A birskészlet utolsó darabjait megmosom, meghámozom, a magházat kivágom, a birseket feldarabolom és a combok mellé teszem. Akinek már nincs birsalmája a kamrában, használjon keményebb húsú almát vagy körtét. S aki idegenkedik a hús-gyümölcs kombótól, bevethet zöldségeket is, például sárgarépát.

Most jön a hagyma és hű cimborája, a fokhagyma. Meghámozzuk és feldaraboljuk őket, nem kell nagyon vacakolni velük, épp csak olyan kényelmes darabokra, a fokhagymát pedig elég csak gerezdekre szedni, s már mehetnek is a hús meg a birs mellé-közé.

Ezután lépnek színre a citrusfélék, amik egy kis egzotikus színezetet kölcsönöznek az ételnek. Ezek előkészítésével kell a legkevesebbet bajlódni: egy citromot és egy narancsot alaposan megmosunk, majd úgy, ahogy van, héjastól, felnegyedelünk (na jó, én a narancsot speciel nyolcba hasítottam), és mehetnek is a tepsibe. Egy másik narancs levét pedig egyenesen az egész tetejére facsarjuk.

Mielőtt a sütőbe tolnánk művünket, még néhány fűszerrel tovább cifrázzuk: rozmaring és kakukkfű megy a tetejére, ha lehet, friss verzióban. Legeslegutolsó lépésként én a maradék páclét is rácsurgatom (lásd kép), majd irány a sütő, ahol úgy 200 fokon 40-45 percre van szüksége. A rozmaring illata már a legelső perctől szétárad a konyhában, később összetettebbé és egyre étvágygerjesztőbbé válik a terjengő illat.

Köretként valami egyszerű és könnyű való hozzá, ami nem veszi el a főszerepet a csirkétől, hanem csak finom hátteret nyújt neki. Párolt rizs vagy vegyes idénysaláta például tökéletes. S már kerülhet is az asztalra a tepsire való ínycsiklandó finomság, hogy a combok mellé mindenki kedve szerint pecázzon magának ínyenc falatokat. Jó étvágyat!

Francia kávékrém

Néhány héttel ezelőtt a születésnapomra kaptam meg Joanne Harris A francia piac című, remek szakácskönyvét. Bár eddig sem állt távol tőlem a francia konyha, hiszen ki ne szeretné a rengeteg friss hozzávaló felhasználásval készült, igazán ínyenc, nem mindennapi fogásokat, mégsem volt birtokomban egyetlen összefoglaló jellegű kötet sem. Eddig.

A manapság divatos, vaskos, színes, töménytelen mennyiségű gyönyörű képpel díszített, igényes megjelenésű szakácskönyveket egyenesen nekem találták ki. Ezeket már végiglapozni, olvasgatni is valóságos élmény, remek szórakozás például egy csésze kávé vagy tea társaságában, még akkor is, ha egyáltalán nem is áll szándékunkban főzni, vagy már rég megvan a terv, hogy mi készüljön ebédre, vacsorára. Nem, ezekből nem kell feltétlenül minden alkalommal ténylegesen főzni, néha elég, ha csak elmerülhetünk bennük egy kicsit.

Persze azért mégis muszáj valamit kipróbálni belőle, mert az ínycsiklandó képeknek, érzékletes leírásoknak úgysem lehet a végtelenségig ellenállni. A magam részéről a fent említett szakácskönyvből elsőként a kávékrémet készítettem el, ugyanis épp egy különleges desszert volt tervbe véve, időkorlát és nehézségi fok meghatározása nélkül, ugyanis egy ráérős délelőttön ez volt az egyetlen programom. Nos, hosszas hezitálás után döntöttem a kávékrém mellett.

Ideális ez az édesség egy ünnepi ebéd zárására, ugyanis elsőként összeállíthatjuk ezt, s amíg a többi fogás készül, a krém a hűtőben pihenve nyeri el végleges formáját. Mire tálalásra kerül a sor, éppen tökéletes lesz.

Bár néhányan talán megijednek, hogy francia receptről van szó, mindenkit megnyugtathatok, a ráfordított munka, a bonyolultság foka közel sem áll arányban a végeredménnyel: a hihetetlenül finom, egyedi aroma igazán egyszerűen érhető el, az ember nem is gondolná, hogy csak ennyi az egész. Tehát, nem megijedni, hanem nekilátni!

Hat személyre készítve először 4 deci tejet felforrósítunk (forralni nem kell), s ebbe szórjuk bele az ízért felelős 3 evőkanál kávét. Elkeverjük, majd pihentetjük kicsit, amíg a többi hozzávalóval foglalkozunk. Természetesen a legjobb a frissen darált verzió. Talán most eszünkbe jut, hogy inkább instant kávét kellene alkalmazni, mert így nem lesz kellemetlen zacc az alján, ám, hogy is mondjam... nem lenne ez hatalmas vétek a minőségi francia konyha ellen? Nem mondom, meggyorsítja és leegyszerűsíti a dolgunkat, úgyhogy aki meri, hát rajta.

Mindenesetre, mialatt a kávés tej hűl, 4 tojássárgáját habosra verünk 6 deka cukorral. Igen, csak ennyi cukor kell összesen, a franciák semmit sem szeretnek túlédesíteni, inkább hagyják a többi ízt érvényesülni. Jelen esetben a kávéét.

Ezután szűrőn vagy filterpapíron átszűrjük a kávés tejet, majd hozzáöntjük a tojáshoz, és alaposan összekeverjük. A keverék mehet vissza abba a serpenyőbe, amiben a tejet melegítettük, s most ismét főzni kezdjük a krémet, folyamatos kevergetés mellett, amíg sűrűsödni nem kezd. Nem kell aggódni, ha itt még nem éri el a puha krémsűrűséget, hiszen ezért keverjük hozzá a zselatint. Lehet lapot is használni, abból négyre van szükségünk, ám én port szórtam bele, abból is 4 teáskanálnyit. Miután az egészet jól összedolgoztuk, nincs más hátra, mint egy kicsit hűlni hagyni, mielőtt hozzáadnánk a legutolsó összetevőt.

Ez pedig nem lesz más, mint a tejszín, ami az extra krémességért fog felelni. A hideg keverékbe óvatosan beleforgatunk 2,25 deci keményre vert tejszínt. Végül már csak annyi a dolgunk, hogy a kész krémet a tálalásra szolgáló kelyhekbe, tálkákba öntsük, s már mehet is a hűtőszekrénybe legalább 2 órára.

Mielőtt felszolgálnánk, érdemes flancosan feldíszíteni. Tegyünk rá tejszínhabot, szórjuk meg reszelt étcsokoládéval, kakaóporral, némi őrölt kávéval, vagy akár fahéjjal, tuningoljuk tovább babapiskótával, keksszel, hintsük meg egész kávészemekkel. A lényeg, hogy játsszunk el bátran a kávé világához illő ízekkel, valamint a kávé sötétje és a tejszín világossága által alkotott kontraszttal.

Tehát olyan édességgel van dolgunk, ami igazán különleges ízélményt nyújt, ínyenceknek tökéletes. Ha kifejezetten hangsúlyozzuk, hogy francia desszertet teszünk vendégünk elé, higgyük el, hatalmas várakozással fogják fogadni a krémet, ám az első falat után az elismerés sem fog váratni magára. Ráadásul látványnak sem utolsó, egy szelet házi sütemény alternatívájaként felettébb elegáns megjelenésével ünnepivé varázsolja az egyébként nem túl jeles alkalmakat is.

Variációk sütőtöklevesre

A sütőtök az ősz nagy ajándéka, ám mivel kiválóan eltartható, még most is bátran nyúlhatunk utána a zöldségesnél vagy a kamrában, ha ezeken a fázós, rideg napokon egy kis színre, életre, melegségre, vitaminra vágyunk. A klasszikus megoldás elképesztően egyszerű feldolgozási módot javasol: csak szeleteljük fel a tököt héjastól, távolítsuk el a magokat és már mehet is a sütőbe. Hihetetlenül finom, édes és egészséges csemege, a sötét téli esték tökéletes kísérője. Persze ez is variálható: Jamie Oliver-nél láttam például, hogy ő egy, természetesen házilag készített, chilis-mézes-fahéjas-mentás-olívás fűszerkeverékkel teríti be a tökszeleteket sütés előtt, de egészen biztos vagyok benne, hogy ez a fűszerezés rengetegféle módon alakítható.

Ám aki unja már a hagyományos sült tököt, választhatja a manapság nagyon divatos krémlevest is, a sütőtök ugyanis kiváló alapanyag hozzá. Nincs is annál jobb, mint egy kellemes téli ebédet vagy vacsorát egy nagy tányér gőzölgő, vidám, harsány színű töklevessel indítani, ám a délutáni-esti kandalló melletti teázások remek alternatívája is lehet egy bögre lélekmelengető leves elkortyolgatása egy jó kis regény társaságában, vagy a szánkózás-hógolyózás után átfagyott tagjaink átmelengetése közben.

Én két verziót ajánlok, az egyik elkészítése hosszadalmasabb, több hozzávalót is igényel, ám megéri a fáradozást: igazán különleges csemegét kapunk eredményül. Először is hat személyre egy kábé 0,75-1 kilós tökre van szükségünk, amit megmosunk és felvágunk. A magokat kikaparjuk, a héját levágjuk és a tök húsát felkockázzuk. A tököt egy nagy lábosba tesszük három nagyobb, meghámozott és feldarabolt burgonya, illetve szintén három, felkockázott paradicsom társaságában. A zöldségeket citromfűvel ízesítjük, felöntjük húslevessel, sózzuk-borsozzuk. Miután felforrt, még 25-30 percig rotyogtatjuk - a krumpli a támpont: ha ez megpuhult, akkor a többi is jó lesz már. Ezután már csak a krémleveseknél elengedhetetlen turmixolás van hátra, amit követően esetleg még szerecsendióval fűszerezhetünk (ez a sütőtök mindig tuti párja), és kész is. Ha valaki nem találja elég hígnak, tejjel megoldható a probléma. A krémesebb hatás kedvéért pedig kevés vajat és/vagy tejszínt keverhetünk bele, ha akarunk, amivel még egyszer átforrósítjuk, és már tálalhatjuk is.

A másik recept jóval haladósabb, ám én mégsem ezért részesítem előnyben. Itt ugyanis nem főzzük a tököt, hanem sütjük, és ettől sokkal finomabb aromája lesz a levesnek. Egyszerűen ízesebb lesz tőle. Éppen ezért ehhez a recepthez kiválóan felhasználhatjuk a maradék sült tököt is, tehát még kifejezetten praktikus is. Első lépésként ebben az esetben egy kisebb hagymát és 1-2 gerezd fokhagymát pirítunk némi olívaolajon, majd erre kerül a tök. Négy személyre körülbelül fél kiló sült tököt számolunk a héja nélkül. Felöntjük az egészet fél liter húslevessel, sózzuk-borsozzuk, köménnyel és szerecsendióval ízesítjük (nagyon jól megy hozzá a chili is ;) ), majd felforraljuk és 20 percig alacsony hőmérsékleten hagyjuk főni. Végül turmixoljuk és kész is. Ugye milyen gyors és egyszerű? És isteni finom!

Néhány tipp még a tálaláshoz, körítéshez: nagyon jól mutat az erőteljes színű leves közepén egy kanál tejföl vagy tejszín, amit valamilyen zölddel (például zsályával vagy snidlinggel) dobhatunk még fel. Egyes receptek főtt rizst ajánlanak, hogy tartalmasabb legyen a leves, bár én ettől személy szerint tartózkodom. Viszont nagyon finom mellé a sajtos pirítós, mint ahogyan a forró levesbe kevés sajtot is belereszelhetünk. Jó étvágyat! :)

Cydonia oblonga

A roppant elegáns és dallamos latin elnevezés az egyik kedvenc őszi/téli gyümölcsömet takarja: a birsalmát. Nem olyan régóta vagyok e csodálatos növény rajongója, hiszen nem olyan hosszú ideje rendelkezem birsfával, viszont a szerelem azóta is töretlen. A hazai falusi kertek méltatlanul háttérbe szorult kincse azonban mintha kezdene ismét divatba jönni: már nem egy standon találkoztam szembe vele a piacon és egyre-másra birsreceptekbe futok az újságokban. Vagy csak én figyelek rá jobban oda mostanában? ;)

Birsfámat nem csak azért szeretem, mert gyönyörűen virágzik tavasszal, s így valódi éke a kertnek (nemhiába tartozik a rózsák családjába ;) ), hanem mert ősszel hatalmas és elegendő mennyiségű, napsárga, kövér gyümölcs jelenik meg az ágain. S ezek a gyümölcsök igen értékesek: fantasztikus illatot árasztanak magukból, hosszú ideig gondoskodnak a tároló helyiség kellemes levegőjéről, rendkívül sokáig elállnak (hiszen még most is egészséges darabokat használhatok fel, pedig hol van már a szüret...) és persze nem utolsósorban különleges, egyedi, fenséges aromával dicsekedhet. Szóval birsfát minden kertbe, megéri!

Akár a kertünkből, akár a piacról szereztük be a gyümölcsöt, számtalan felhasználási lehetőség közül választhatunk, s ez bőven kárpótol, amiért a legtöbb gyümölccsel ellentétben friss fogyasztásra nem igazán alkalmas, legalábbis nem lesz kellemes élmény fanyar húsa miatt. A leghagyományosabb felhasználási mód természetesen a birsalmasajt - mindenkinek ez ugrik be elsőre. Ez a csemege remek alternatívája az aszalt gyümölcsöknek, így amelyik recept aszalványt ír elő, nyugodtan bevethetjük hozzá a birssajtot. Ezért került az én karácsonyi tortámba is, ugye emlékeztek? ;) De jó a birs lekvárnak (ki lehet próbálni más gyümölcsökkel párosítva is, s mivel hosszú ideig eltartható, jó néhány ilyen kombináció kipróbálható ;) ), és a befőtt is elég bevett alkalmazási eljárás. Állítólag különlegesen finom bor készíthető belőle - bevallom, leginkább ez izgatja a fantáziámat! :)

Utánanéztem egy kicsit, hogy még több ötletre tegyek szert, s megtudtam, hogy a németek lének préselve szeretik, a Balkánon pedig brandyt készítenek belőle. Máltán, Pakisztánban és Libanonban inkább lekvárt főznek belőle, Szíriában hús mellé fogyasztják. A horvátoknál régi szokás egy gyermek születésekor birsfát ültetni, ami az élet és a szeretet jelképe. De az is nagyon érdekes, hogy valójában birs volt az az alma, amivel a legenda szerint Párisz Aphroditét jutalmazta, és birs termett a Heszperidák kertjében is - igazán ősi gyümölcs tehát, amitől valahogy én még jobban kedvelem. :)

Én most a birssajtnál egy jóval egyszerűbb, gyorsabb és talán különlegesebb módot ajánlok figyelmetekbe: a birskrémlevest. A krémlevesek úgyis elég menőnek számítanak manapság, s a nyári meleg napok hűsítő-frissítő gyümölcslevesének téli forró megfelelője mindenképpen megér egy próbát.

Négy személyre én három birsalmát vettem, de ez a mennyiség függ a gyümölcsök méretétől is, illetve attól, mennyire hibásak a kiválasztott példányok - ugyanis mi tagadás, én a három legsérültebbet választottam ki a készletből. Szóval a birsekről alaposan ledörzsöljük a szőrt, majd megmossuk, és már mehet is a fazékba: héjastól belereszeljük. Nem tudom, én valahogy előnyben részesítem azokat az ételeket, amik hámozatlanul kívánják meg a zöldséget-gyümölcsöt. Talán az a közfelfogás áll emögött, miszerint a héj alatt van a legtöbb vitamin, talán mert így rusztikusabb lesz a végeredmény, vagy talán csak mert így gyorsabban megy a dolog.

Szóval a fazékban ott a reszelt birs, így fellélegezhetünk: a nehezén már túl is vagyunk. Most jön a kedvenc részem: a fűszerezés. Ehhez a fogáshoz a szegfűszeg és a fahéj illik a leginkább, de természetesen lehet kísérletezni! Jól jön még a vanília is, ezúttal cukor formájában tettem bele. Majd citromlét facsartam bele (jó a citromhéj is), végül cukorral édesítettem, bár erősen hajlottam volna inkább a méz felé - talán majd legközelebb.

Felöntjük vízzel, hogy jól ellepje, és már mehet is főni. A minimum húsz perc, de nálam ennél valamivel többet töltött a sparhelten, hiszen a lényeg, hogy a birs jól szétfőjön. Mondanom sem kell, a körülötte terjengő édes-fahéjas-szegfűszeges illatot hihetetlenül élveztem! ;)

Utolsó előtti lépésként felöntjük tejszínnel, amivel jól átforraljuk, majd legutolsóként nekimegyünk botmixerrel és krémesre zúzzuk. Azaz megközelítőleg krémesre - én legalábbis szeretem, ha nem lesz teljesen sima az állaga, inkább olyan kis rusztikus. Forrón tálalva a legfinomabb!

Ma először próbáltam ki ezt a levest, de birsem van még, a tél is tart még egy darabig, úgyhogy azt hiszem, nem egyszeri vendég volt a konyhában. A fantáziám természetesen rögtön meglódult tőle: birs helyett almával vagy körtével is biztosan nagyon finom, de ezek tetszőleges kombinációival is kísérletezni fogok...

Julie & Julia

Először is szeretném a türelmeteket kérni pár napig, amíg összekaparom magam az ünnepek után és ismét kedvem, lehetőségem lesz alkotni :)

Addig is, hogy ne unatkozzatok, ajánlok egy filmet/könyvet/blogot a figyelmetekbe. A tavalyi év folyamán jött ki a Julie & Julia című film Meryl Streep és Amy Adams főszereplésével, aki nem látta, feltétlenül pótolja! ;) A sztori talán ismerős, elég sokat cikkeztek a filmről a megjelenésekor: adott egy unatkozó diplomatafeleség az ötvenes években, aki elhatározza, hogy kitanulja a francia szakácsművészetet, majd könyvet is ír róla, amikor hazatér az Államokba. És ott van egy mai nő, aki unja a munkáját, egyetlen szórakozása a főzés. Úgy dönt, egy év alatt megfőzi az előbbi hölgyemény összes receptjét a szakácskönyvéből és blogot ír élményeiről, ami természetesen hatalmas sikert arat, és a blogíróból igazi író válik.

Hozzám talán a koromból és abból a korból adódóan, amiben élek, a blogot vezető nő áll közelebb (talán mert én is blogot írok éppen? ;) ), jókat nevettem a kalandjain, de mindkét szál nagyon érdekes. Állítólag az első, blog alapján készült mozi ez, de egyúttal nem egy könyvet, és valódi leveleket is felhasználtak hozzá, szóval igazán nem mindennapi alkotás.

Szóval nézzétek meg a filmet, és aki teheti, olvassa el a film alapjául szolgáló blogot is, én is gyakran bújom, irtó vicces :) Vagy próbáljátok megszerezni a blogból készült könyvet, ami nálunk is kapható. Érdemes!

Szilveszteri újítások

Ha vendégeket várunk holnap estére, íme, pár ötlet, amelyek segítségével különlegessé varázsolhatjátok a nagy partit ;)

Minden szilveszteri buli alapitala természetesen a pezsgő. Ha vendégek érkeznek, nyilván többfélét is beszerzünk, de a hagyományos száraz-édes párosítást feldobhatjuk néhány új ízzel. (Személyes kedvencem a muskotályos pezsgő, egyszerűen isteni, feltétlenül próbáljátok ki! ;) ) A különféle gyümölcsalapú pezsgőkoktélok különösen a nők tuti kedvencei, de házilag is keverhetünk néhány látványos italt, amitől nem mellesleg vendégeink el lesznek ájulva. Minden ital esetében egyre azonban nagyon kell vigyázni: utoljára a pezsgő kerüljön a pohárba. Keverni nem szükséges, ha mégis szeretnétek, mindenképpen lassan és óvatosan tegyétek ;)

A baracklével kevert pezsgő, azaz Bellini, régóta kedvelt párosítás, de ajánlok pár újdonságot. Ha a hideg pezsgőhöz 2 cl vodkát és 2 cl Campari-t keverünk, a Flamingó nevezetű koktélt készítettük el, amivel azért nem árt vigyázni, kissé erős ugyanis. A jól csengó Chateau Cardillo koktélhoz 3 cl barackléhez egy kevés feketeribizli likőrt adunk, majd pezsgővel felöntjük. A Poinsettia egy gyorsan elkészíthető, elegáns koktél, amihez nem kell más, mint 1,5 cl Cointreau vagy triple sec, 9 cl áfonyalé és persze pezsgő. A nagyon előkelően hangzó Lanesborough-hoz 2 cl Grand Marnier-t, ugyanennyi áfonyalét és passiógyümölcs-pürét vagy -lét keverünk el 6 cl pezsgővel. Végül a Mimózát ajánlom figyelmetekbe: ehhez 1,5 cl triple sec, 4,5 cl frissen facsart narancslé és 10,5 cl hideg pezsgő szükséges.

Ha tehát a tradicionális pezsgőt felturbóztuk, vegyük kezelésbe a jó öreg szilveszteri étket, a virslit is. Ahelyett vagy amellett, hogy egyszerűen megfőznénk, süthetjük, grillezhetjük is, ami sokkal ízesebb finomságot eredményez. Még különlegesebb lesz az eredmény, ha a virslit első lépésként hosszában felhasítjuk, a résbe egy hosszú hasáb sajtot helyezünk (a trappista kiváló a célra, de a füstölt sajtok is nagyszerűek), majd így grillezzük. A sajt szépen megolvad és kitölti a nyílást - ellenállhatatlan az íze és a látványa is! Ha már úgyis mindegy alapon, nem az év utolsó éjszakáján szeretnénk elkezdeni az ünnepek utáni diétázást, mindezt még tovább tuningolhatjuk, ha a sajtos virslit sütés előtt egy szelet bacon-be tekerjük. Az extra kalóriák amúgy is jól jönnek, ha a szokásosnál gyakrabban emelgetjük a poharat ;)

Ezek az újítások természetesen a magunk örömére is kipróbálhatók, szóval hajrá mindenkinek ;)