Variációk sütőtöklevesre

A sütőtök az ősz nagy ajándéka, ám mivel kiválóan eltartható, még most is bátran nyúlhatunk utána a zöldségesnél vagy a kamrában, ha ezeken a fázós, rideg napokon egy kis színre, életre, melegségre, vitaminra vágyunk. A klasszikus megoldás elképesztően egyszerű feldolgozási módot javasol: csak szeleteljük fel a tököt héjastól, távolítsuk el a magokat és már mehet is a sütőbe. Hihetetlenül finom, édes és egészséges csemege, a sötét téli esték tökéletes kísérője. Persze ez is variálható: Jamie Oliver-nél láttam például, hogy ő egy, természetesen házilag készített, chilis-mézes-fahéjas-mentás-olívás fűszerkeverékkel teríti be a tökszeleteket sütés előtt, de egészen biztos vagyok benne, hogy ez a fűszerezés rengetegféle módon alakítható.

Ám aki unja már a hagyományos sült tököt, választhatja a manapság nagyon divatos krémlevest is, a sütőtök ugyanis kiváló alapanyag hozzá. Nincs is annál jobb, mint egy kellemes téli ebédet vagy vacsorát egy nagy tányér gőzölgő, vidám, harsány színű töklevessel indítani, ám a délutáni-esti kandalló melletti teázások remek alternatívája is lehet egy bögre lélekmelengető leves elkortyolgatása egy jó kis regény társaságában, vagy a szánkózás-hógolyózás után átfagyott tagjaink átmelengetése közben.

Én két verziót ajánlok, az egyik elkészítése hosszadalmasabb, több hozzávalót is igényel, ám megéri a fáradozást: igazán különleges csemegét kapunk eredményül. Először is hat személyre egy kábé 0,75-1 kilós tökre van szükségünk, amit megmosunk és felvágunk. A magokat kikaparjuk, a héját levágjuk és a tök húsát felkockázzuk. A tököt egy nagy lábosba tesszük három nagyobb, meghámozott és feldarabolt burgonya, illetve szintén három, felkockázott paradicsom társaságában. A zöldségeket citromfűvel ízesítjük, felöntjük húslevessel, sózzuk-borsozzuk. Miután felforrt, még 25-30 percig rotyogtatjuk - a krumpli a támpont: ha ez megpuhult, akkor a többi is jó lesz már. Ezután már csak a krémleveseknél elengedhetetlen turmixolás van hátra, amit követően esetleg még szerecsendióval fűszerezhetünk (ez a sütőtök mindig tuti párja), és kész is. Ha valaki nem találja elég hígnak, tejjel megoldható a probléma. A krémesebb hatás kedvéért pedig kevés vajat és/vagy tejszínt keverhetünk bele, ha akarunk, amivel még egyszer átforrósítjuk, és már tálalhatjuk is.

A másik recept jóval haladósabb, ám én mégsem ezért részesítem előnyben. Itt ugyanis nem főzzük a tököt, hanem sütjük, és ettől sokkal finomabb aromája lesz a levesnek. Egyszerűen ízesebb lesz tőle. Éppen ezért ehhez a recepthez kiválóan felhasználhatjuk a maradék sült tököt is, tehát még kifejezetten praktikus is. Első lépésként ebben az esetben egy kisebb hagymát és 1-2 gerezd fokhagymát pirítunk némi olívaolajon, majd erre kerül a tök. Négy személyre körülbelül fél kiló sült tököt számolunk a héja nélkül. Felöntjük az egészet fél liter húslevessel, sózzuk-borsozzuk, köménnyel és szerecsendióval ízesítjük (nagyon jól megy hozzá a chili is ;) ), majd felforraljuk és 20 percig alacsony hőmérsékleten hagyjuk főni. Végül turmixoljuk és kész is. Ugye milyen gyors és egyszerű? És isteni finom!

Néhány tipp még a tálaláshoz, körítéshez: nagyon jól mutat az erőteljes színű leves közepén egy kanál tejföl vagy tejszín, amit valamilyen zölddel (például zsályával vagy snidlinggel) dobhatunk még fel. Egyes receptek főtt rizst ajánlanak, hogy tartalmasabb legyen a leves, bár én ettől személy szerint tartózkodom. Viszont nagyon finom mellé a sajtos pirítós, mint ahogyan a forró levesbe kevés sajtot is belereszelhetünk. Jó étvágyat! :)

Papírrózsák

Az egész úgy kezdődött, hogy illusztrációt kerestem egy novellámhoz, amelyben a főszerepet a talán legnépszerűbb virág, a rózsa játssza, s közben néhány nagyszerű ötletre bukkantam, amit mindenképpen meg akartam osztani veletek. Hosszú és hideg téli estéken talán jobban van időnk és kedvünk a nyarat idéző virágokat barkácsolni. A két egyszerű és rendkívül kreatív megoldás egyaránt egy-egy, minden háztartásban fellelhető és olcsó papírfélére alapoz.


Az első tipp a karton tojástartót veszi elő: nincs más dolgunk, mint két "egységet" gondosan kivágni a tojástartóból és annyi vízben áztatni őket, amennyi bőven ellepi a papírokat. Ha öt perc múlva kihúzzuk őket, immár könnyedén formázhatjuk a puha kartont, s rózsaszirmokat hajtogathatunk belőlük, amiket egymásba illesztve összeáll a virág. Ezután szüksége van néhány órára a rózsának a teljes száradáshoz. Én javaslom utolsó lépésként kifesteni, de az áztatóvizet is lehet már színezni például ételfestékkel, ám fennáll a veszélye, hogy száradás után a kész virág nem pont a kívánt árnyalatban fog pompázni, ráadásul a kezünk is színes lesz a szirmok formázása közben. Az elkészült rózsát tetszés szerint felhasználhatjuk, készíthetünk neki hurkapálcából szárat, de fel is ragaszthatjuk egy dobozkára.


A másik ötlet egy újabb konyhai kelléket vet be: a kávéfilterpapírt. Itt is az áztatás az első lépés, ám most kifejezetten ajánlom a víz megfestését, ugyanis egy jóval vékonyabb, sérülékenyebb papírral dolgozunk ebben az esetben. Tehát ételfestéket csepegtessünk a vízbe, vagy használjunk céklalét, ami teljesen természetes színezőanyag és éppen megfelelő az árnyalata. A filtert óvatosan válasszuk szét a ragasztásnál és úsztassuk egy kicsit a vízben, attól függően, milyen színre is vágyunk pontosan: minél tovább pancsol a papír, annál sötétebb árnyalatot kap.

Azután vegyük ki, facsarjuk ki egy picit óvatosan és hagyjuk teljesen megszáradni. Közben zöldre festhetünk egy hurkapálcát szárnak, vagy zöld szalaggal, színes papírral vonhatjuk be. A pálca köré kell felcsavarni a megszáradt papírt: folyamatosan hajtogassuk, fazonírozzuk, hogy minél természetesebb legyen a forma, közben pedig ollóval vigyázva igazgathatjuk is. Végül ragasztószalaggal rögzítjük a kész virágot a szárhoz, amit kevéske zöld papírral tüntethetünk el: ez lesz a rózsa csészelevele. Néhány, papírból kivágott levéllel tehetjük még mutatósabbá a virágszálat.

Végezetül pedig az ügyeskedéshez ihletforrásként, vagy csak úgy, szórakozásként ajánlom az én inspirációmat, az említett novellát itt.

Kelta ábécé

Az utóbbi időben a legnépszerűbb hobbik, ajándékkészítési és dekorációs módszerek közé került a keresztszemes hímzés, amely mintha reneszánszát élné manapság. Kaphatunk a témába vágó, újabb öteleteket, mintákat kínáló magazinokat és könyveket, de az internet is számtalan lehetőséget rejt. Ha pénztárcánk engedi, rengeteg oldal közül válogathatunk, amely hatalmas mintaválasztékkal áll rendelkezésünkre, s akár a szükséges árnyalatú és mennyiségű fonalakat is küldi a leszámolható rajz mellé. Én most egy olyan lehetőséget ajánlok figyelmetekbe, amellyel ingyenesen készíthettek egyedi mintákat.

A magam részéről a nagyobb képekkel szemben előnyben részesítem a kisebb mintákat, amelyekből aztán könyvjelző, képeslap vagy egyéb apró ajándék készülhet rövid idő alatt. Két karácsonnyal korábban ajándékkísérő kártyákat hímeztem: angyalka, ajándékcsomag, koszorú, karácsonyfa, csillag, mikulás, stb. került a pici kártyákra. A tavalyi karácsonyhoz is a keresztszemes hímzést vetettem be, azonban ezúttal a neveket hímeztem egy szalagra, amit a megajándékozottak a későbbiekben mondjuk könyvjelzőként használhattak. És itt jön a képbe az az oldal, amit segítségül hívtam a kivitelezéshez: a Celtic Alphabet.

Ez az oldal azt az egyszerű, ám nagyszerű lehetőséget kínálja, hogy a tetszőlegesen beírt szavakat "lefordítja" keresztszemes feliratra kelta betűtípussal. Én alapból nagyon szeretem a kelta művészeteket, így ezt a már-már klasszikus betűtípust is, de szerintem nem csak a hozzám hasonló kelta-rajongók fogják csinosnak tartani a kész művet. Hátránya a programnak, hogy a mi ékezetes betűinket nem ismeri, viszont a kevésbé gyakorló hímzőnek sem okozhat nagy gondot egy-egy pont vagy vessző megfelelő helyre való hímzése, nem?

És mire használhatunk ilyen hímzett betűket? Az említett ajándékkísérőn kívül készülhet belőle ültetőkártya, képeslap, felhasználhatjuk könyvek bekötéséhez, készíthetünk hosszabb feliratokat, amiket koszorúra lógathatunk (pl. a karácsonyi vagy húsvéti dekoráció részeként az ajtóra kerülő koszorúhoz ünnepi jókívánságainkat hímezhetjük), de ajándékot is csomagolhatunk feliratos, hímzett szalaggal (pl. a születésnapi üdvözlet kerülhet rá), vagy ajándékba szánt csokrot köthetünk át vele. Esetleg a bejárati ajtón a névtáblát is helyettesítheti ez a hímzés. Barkácsolhatunk kis kártyát is, amire nevet hímzünk, majd táskánk cipzárjára erősítjük. Ily módon kisgyerekek óvodai, iskolai dolgait is felcímkézhetjük. Emellett a felirat díszíthet akár terítőt, függönyt, díszpárnát, falvédőt is - a lehetőségeknek ismét csak a fantáziánk szab határt!

Cydonia oblonga

A roppant elegáns és dallamos latin elnevezés az egyik kedvenc őszi/téli gyümölcsömet takarja: a birsalmát. Nem olyan régóta vagyok e csodálatos növény rajongója, hiszen nem olyan hosszú ideje rendelkezem birsfával, viszont a szerelem azóta is töretlen. A hazai falusi kertek méltatlanul háttérbe szorult kincse azonban mintha kezdene ismét divatba jönni: már nem egy standon találkoztam szembe vele a piacon és egyre-másra birsreceptekbe futok az újságokban. Vagy csak én figyelek rá jobban oda mostanában? ;)

Birsfámat nem csak azért szeretem, mert gyönyörűen virágzik tavasszal, s így valódi éke a kertnek (nemhiába tartozik a rózsák családjába ;) ), hanem mert ősszel hatalmas és elegendő mennyiségű, napsárga, kövér gyümölcs jelenik meg az ágain. S ezek a gyümölcsök igen értékesek: fantasztikus illatot árasztanak magukból, hosszú ideig gondoskodnak a tároló helyiség kellemes levegőjéről, rendkívül sokáig elállnak (hiszen még most is egészséges darabokat használhatok fel, pedig hol van már a szüret...) és persze nem utolsósorban különleges, egyedi, fenséges aromával dicsekedhet. Szóval birsfát minden kertbe, megéri!

Akár a kertünkből, akár a piacról szereztük be a gyümölcsöt, számtalan felhasználási lehetőség közül választhatunk, s ez bőven kárpótol, amiért a legtöbb gyümölccsel ellentétben friss fogyasztásra nem igazán alkalmas, legalábbis nem lesz kellemes élmény fanyar húsa miatt. A leghagyományosabb felhasználási mód természetesen a birsalmasajt - mindenkinek ez ugrik be elsőre. Ez a csemege remek alternatívája az aszalt gyümölcsöknek, így amelyik recept aszalványt ír elő, nyugodtan bevethetjük hozzá a birssajtot. Ezért került az én karácsonyi tortámba is, ugye emlékeztek? ;) De jó a birs lekvárnak (ki lehet próbálni más gyümölcsökkel párosítva is, s mivel hosszú ideig eltartható, jó néhány ilyen kombináció kipróbálható ;) ), és a befőtt is elég bevett alkalmazási eljárás. Állítólag különlegesen finom bor készíthető belőle - bevallom, leginkább ez izgatja a fantáziámat! :)

Utánanéztem egy kicsit, hogy még több ötletre tegyek szert, s megtudtam, hogy a németek lének préselve szeretik, a Balkánon pedig brandyt készítenek belőle. Máltán, Pakisztánban és Libanonban inkább lekvárt főznek belőle, Szíriában hús mellé fogyasztják. A horvátoknál régi szokás egy gyermek születésekor birsfát ültetni, ami az élet és a szeretet jelképe. De az is nagyon érdekes, hogy valójában birs volt az az alma, amivel a legenda szerint Párisz Aphroditét jutalmazta, és birs termett a Heszperidák kertjében is - igazán ősi gyümölcs tehát, amitől valahogy én még jobban kedvelem. :)

Én most a birssajtnál egy jóval egyszerűbb, gyorsabb és talán különlegesebb módot ajánlok figyelmetekbe: a birskrémlevest. A krémlevesek úgyis elég menőnek számítanak manapság, s a nyári meleg napok hűsítő-frissítő gyümölcslevesének téli forró megfelelője mindenképpen megér egy próbát.

Négy személyre én három birsalmát vettem, de ez a mennyiség függ a gyümölcsök méretétől is, illetve attól, mennyire hibásak a kiválasztott példányok - ugyanis mi tagadás, én a három legsérültebbet választottam ki a készletből. Szóval a birsekről alaposan ledörzsöljük a szőrt, majd megmossuk, és már mehet is a fazékba: héjastól belereszeljük. Nem tudom, én valahogy előnyben részesítem azokat az ételeket, amik hámozatlanul kívánják meg a zöldséget-gyümölcsöt. Talán az a közfelfogás áll emögött, miszerint a héj alatt van a legtöbb vitamin, talán mert így rusztikusabb lesz a végeredmény, vagy talán csak mert így gyorsabban megy a dolog.

Szóval a fazékban ott a reszelt birs, így fellélegezhetünk: a nehezén már túl is vagyunk. Most jön a kedvenc részem: a fűszerezés. Ehhez a fogáshoz a szegfűszeg és a fahéj illik a leginkább, de természetesen lehet kísérletezni! Jól jön még a vanília is, ezúttal cukor formájában tettem bele. Majd citromlét facsartam bele (jó a citromhéj is), végül cukorral édesítettem, bár erősen hajlottam volna inkább a méz felé - talán majd legközelebb.

Felöntjük vízzel, hogy jól ellepje, és már mehet is főni. A minimum húsz perc, de nálam ennél valamivel többet töltött a sparhelten, hiszen a lényeg, hogy a birs jól szétfőjön. Mondanom sem kell, a körülötte terjengő édes-fahéjas-szegfűszeges illatot hihetetlenül élveztem! ;)

Utolsó előtti lépésként felöntjük tejszínnel, amivel jól átforraljuk, majd legutolsóként nekimegyünk botmixerrel és krémesre zúzzuk. Azaz megközelítőleg krémesre - én legalábbis szeretem, ha nem lesz teljesen sima az állaga, inkább olyan kis rusztikus. Forrón tálalva a legfinomabb!

Ma először próbáltam ki ezt a levest, de birsem van még, a tél is tart még egy darabig, úgyhogy azt hiszem, nem egyszeri vendég volt a konyhában. A fantáziám természetesen rögtön meglódult tőle: birs helyett almával vagy körtével is biztosan nagyon finom, de ezek tetszőleges kombinációival is kísérletezni fogok...

Feed the Birds

Már javában tart a tél, viszont eddig szerencsére nem volt részünk hosszú heteken át tartó hóban-fagyban. Azonban sajnos még csak a felénél tartunk az évszaknak, s még megérkezhet a hosszasan elhúzódó sarkköri idő. Ezért aki eddig még nem tette, vegye tervbe a kertjébe, ablaka közelébe szálló madárkák téli etetésének megoldását!

Madáretetőt kitenni jó. Nemcsak azért, mert lelkiismeretünknek jólesik, hogy gondoskodunk néhány tucat állatka téli napjainak megkönnyítéséről, túlélési esélyeiknek javításáról, hanem mert élménynek sem utolsó a közelünkben szálldogáló, vidáman csiripelő-éneklő kis szárnyasok megfigyelése. Különösen a gyerekek képesek könnyen belefeledkezni a megkapó látványba, de bárki szívét átmelengeti a tollas apróságok öröme.

A döntést azonban felelősségteljesen kell meghozni: ha egyszer belevágtunk az etetésbe, rendszeresen kell gondoskodni az utánpótlásról, hiszen piciny barátaink immár számítanak ránk, s igencsak megszenvednék, ha elmaradna az étek, amire téli túlélési stratégiájukat építették! Éppen ezért csak akkor fogjunk hozzá, ha biztosak vagyunk benne, hogy lehetőségeink, egyéb feladataink engedik e kötelezettség bevállalását!

Madáretetőt egyébként szerezhetünk a legközelebbi áruházból, ahol valószínűleg igen nagy méret-, forma- és árválasztékkal szembesülhetünk. Viszont ügyesebb kezűek maguk is elkészíthetik a csinos kis madár-éttermet hulladék fából: remek apa-fiú program lehet ez egy nyugodt vasárnap déutánra. Rengeteg ötletet, fotót, sőt pontos alaprajzot, útmutatót találhatunk az interneten. (Nekem a hagyományos formákon túl a vesszőből fonott és a kis pagodát idéző modellek tetszenek :) )

Klasszikus, praktikus, gyorsan elkészíthető, viszont nem túl csinos megoldás egy üres műanyag palack használata, aminek csupán az elejére kell egy nyílást vágni, és már akaszthatjuk is egy faágra. Vastag, strapabíró kartonból is hajtogathatunk dobozt, ami szintén megteszi madáretetőnek. Ezt akár kedvünk szerint dekorálhatjuk, festhetjük is. Ezek azonban egyszezonos megoldások, a tavasz beköszöntével nyugodtan váljunk meg tőlük, egyszerűen pótolhatók.

Az elhelyezésnél leginkább arra kell ügyelni, hogy a környékbeli macskák ne közelíthessék meg könnyen a gyanútlanul falatozó madarakat. Éppen ezért inkább vékonyabb ágat válasszunk, ami a madarakat és az etetőt még könnyűszerrel elbírja. Vagy tegyük egy oszlopra az etetőt, amire szúrós, tövises ágakból kötözünk egy csokrot - a cicák meg sem próbálnak rá felmászni.Összességében egyébként a száraz, védett hely a legjobb, így aki lakásban él, kitűnő helyet találhat az ablakpárkányon az etetéshez.

És mit tegyünk az etetőbe? Ilyentájt sokfelé kapni madáreleséget, különböző magkeverékeket. De nagy kedvenc a szalonna is, ilyenkor jószívűen hagyjunk a szokásosnál valamivel több szalonnát a bőrön, s ezt akár magában is kiakaszthatjuk egy fára: kiváló segítség a tollasoknak, hiszen igen kalóriadús, ami különösen jól jön a hidegben. Kedvelt még a napraforgómag is (természetesen nem a sózott, pörkölt verzió): ha a nyáron napraforgót ültettünk a kertbe, érdemes egy tányért megőrizni télre, ami valódi terülj, terülj, asztalkám lesz a madárkáknak. Saját tapasztalataim szerint viszont az almát is szívesen elcsipegetik, ha tehetjük, hagyjunk hát pár gyümölcsöt a fákon, vagy tegyünk ki most néhány szemet: akasszuk ágakra vagy szúrjuk botra. Állítólag a vörösbegyek nagyon odavannak a lágy sajtokért, de ezt én még nem próbáltam... Jöhet még a főtt rizs, főtt tészta, az avas dió és a levesből maradt zöldségek is, viszont a kenyérmorzsát felejtsük el! A lényeg a változatosság, egyszerre többféle ínyencséget kínáljunk, ezzel kedvezhetünk a legtöbb madárkának.

Aki kerttel rendelkezik, úgyis a madarak kedvében járhat, hogy minél több bogyós bokrot telepít: például vadszőlőt, tűztövist - ezek természetes és bőséges táplálékkal szolgálnak a kert tollas vendégei számára.

És most már nincs is más hátra, mint hogy hátradőljünk és élvezzük a boldog cinkék, vörösbegyek, feketerigók és társaik örömteli falatozását.

Egy bögre tél

Talán kinőttem már a kakaózásból (ki lehet abból egyáltalán nőni?), mindenesetre a reggeleket évek óta már inkább kávéval kezdem. Imádom a kávét, vállalom, hogy függő vagyok, azzal a kitétellel, hogy nem a koffein kell nekem, hanem a kávé csodálatos aromája. Köszönöm szépen, koffein nélkül is fel tudok ébredni és pörgök is, ha kell, amit remekül bizonyít, hogy nem válok morcossá, ha nem kapom meg a mindennapi betevő kávémat, vagy ha koffeinmenteset iszom. Viszont az ízhez ragaszkodom, úgy napjában kétszer-háromszor legalább.

Az én italom a tejeskávé (avagy divatosabban: latte), minél nagyobb bögréből kortyolhatom, annál jobb. Nem tudok elképzelni nagyszerűbb reggelit, mint egy óriási bögre tejeskávét friss napilappal. De kávé mellett jobb beszélgetni, olvasni, írni - élni. Viszont ha már ilyen elengedhetetlen része az életemnek a kávé, miért ne szabhatnám át egy kicsit mindig az évszaknak megfelelően?

Amikor kabátra cserélem a pulcsit, amikor már a délutánok is sötétek és amikor beindul a fűtésszezon, ideje téliesíteni a hagyományos kávét is. Erre két trükköm van: az elsőt azoknak javaslom, akik édesen isszák a napi feketét: cukor, édesítőszer helyett jöjjön a méz! Ezerszer egészségesebb, mint a cukor és nincs benne semmi mű, mint az édesítőben. Ráadásul egyedi, számomra klasszikusan téli aromát ad a kávénak, amiről a mézeskalács és a kandalló előtti esték jutnak eszembe.

A másik egyszerű fogás néhány olyan fűszerrel tuningolni a kávét, amik szintén a télre emlékeztetnek: fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel, ánizzsal, vagy ezek tetszőleges kombinációjával. Még gyorsabban megy a dolog, ha a mézeskalács fűszerkeverékből csípünk le egy keveset ;) A fűszereket vagy egyszerűen keverjük a kész kávéba, vagy pedig szórjuk a kávé tetejére főzés előtt a kávéfőzőben, így már a folyamat közben szétterjed a fenséges illat. Az isteni íz és illat garantált! Nekem rögtön a hó, a karácsony jut eszembe az első kortyról :)

Még egy téli kávéötlet, ami ajándéknak sem utolsó, ha épp nem tudunk elugrani a Harrods karácsonyi shopjába, amiről korábban már írtam: fűszeres kávé úgy is készülhet, hogy szemes kávét egy kevés gyömbérrel, amit meghámozunk és vékonyan felszeletelünk, illetve néhány fahéjrúddal egy légmentes dobozban legalább egy hétig érlelünk. A különleges ínyencség aztán celofán- vagy tüllzacskóba csomagolva látványos és illatos ajándék. Természetesen - mint minden kávé - frissen őrölve az igazi! ;)

Egy hosszú séta a hóesésben, esetleg egy vidám hógolyócsata, szánkózás vagy hóemberépítés tökéletes téli kikapcsolódás, aminek méltó befejezése lehet egy nagy bögre forró csokoládé a kandalló mellett ücsörögve. Ha ez utóbbi nem is feltétlenül adott, a forró csokinak ilyenkor kortól függetlenül bárki örül. Próbáljunk meg ez egyszer lemondani a gyors és egyszerű megoldásról és instant kakaó helyett készítsünk valódi forró csokoládét! Sűrűt, illatosat, krémeset és igazi csokoládé ízűt. Olvasszunk fel vízfürdő felett néhány kocka csokit (minél aromásabb italt szeretnénk, annál többet), majd öntsük fel forró tejjel - legalábbis én így készítem. Az igazi étcsokoládéból készül, mindennemű édesítő adalék nélkül, de akinek ez túl tömény, készítheti tejcsokiból is, vagy adhat hozzá cukrot, esetleg mézet. Akinek ehhez nincs türelme, ám használjon csak kakaóport, de legalább igazi (holland) verziót, ne a cukros, "higított" változatot! Fűszerekkel kísérletezni ebben az esetben is szabad! Ha pedig nagyon meg akarjuk adni a módját, tegyünk tejszínhabot a tetejére, vagy jó amerikai szokás szerint mályvacukrot :)

És ami mind a téli kávé, mind pedig a forró csokoládé mellé mindig jólesik: egyetlen, még karácsonyról megmaradt aprósütemény ;)

Tavaszváró

Miután szemünk túlságosan hozzászokott az elmúlt 1-2 hónapban a karácsonyi színkavalkádhoz, díszek, dekorációk tömkelegéhez, a csillogáshoz, így, vízkereszt idején, a karácsony végleges elmúltával talán üresnek, kietlennek, lepusztultnak érezzük magunk körül a környezetet. Ekkor sietnek segítségünkre a csinos kis tavaszidéző virágok seregei: kankalinok, jácintok, tulipánok, nárciszok, krókuszok. Amíg el nem olvad a hó, ki nem zöldell a kert, elő nem bújnak a virágok, ki nem rügyeznek a fák-bokrok, ezek a tarka, illatos, vidám kis gyönyörűségek örömmel tartják bennünk a lelket és derítenek derűsebb hangulatra a fázós, szürke napokon.

A virágboltokat és az áruházakat ezekben a napokban valósággal megszállják a hagymás virágok és a kankalinok a legkülönbözőbb árnyalatokban és méretekben. Igazán szívderítő látvány néhány ilyen édes virágocska az ablakban, a dohányzó- vagy étkezőasztalon, mindenképpen szerezzünk be tehát pár cseréppel! Viszont ha pénzt akarunk spórolni és/vagy egyedi kompozícióra vágyunk, ne a "gyárilag" összeállított díszek között keresgéljünk, hanem vásároljunk szimpla műanyag cserépbe ültetett virágokat, vagy hajtassunk magunk hagymákat, amiket aztán később szépségesen felöltöztethetünk.

Ha virághagymákat akarunk hajtatni, sajnos csak kései eredményre számíthatunk: hetek kérdése, mire a hagymából tündöklő virág lesz, és fel kell készülnünk arra is, hogy esetenként a növény elmaradhat a csomagoláson látható kép által sugallt reményektől - nem biztos, hogy valóban olyan nagy, élénk színű, dús virágzatra számíthatunk. Viszont kétségtelenül érdekesebb ez a megoldás, s így sokkal inkább magunkénak érezhetjük a növényt, hiszen már a kezdetektől ott volt velünk. Éppen ezért különösen kisgyerekeknek javasolható a hajtatás, akik minden nap érdeklődve figyelik, mennyit fejlődött kis virágocskájuk. Ha több gyermek van a családban, mindenki kaphat egy-egy hagymát, és indulhat a verseny, kié hajt ki előbb, kié lesz szebb, nagyobb. A cserepeket a gyerkőcök tetszés szerint díszíthetik, kifesthetik, ráírhatják a nevüket.

Természetesen azonban egyszerűbb és gyorsabb megoldás, ha kész, virágzó növényeket veszünk. Ám a műanyag cserepek közel sem látványosak, így készítsünk illő "ruházatot" nekik, amik még jobban erősíthetik a tavaszi hangulatot. A legkézenfekvőbb talán egy megfelelő méretű kosárkát használni kaspó gyanánt, valahogy a fonott vesszőkosarak önmagukban is olyan tavaszi hangulatot árasztanak... meglehet, mert míves, természetes darabok, s ilyenkor a szokásosnál is jobban ki vagyunk éhezve a természetes dolgokra. Igen dekoratív, ha a cserepek tetején a földet vagy a gyakorta kilátszó hagymákat mohával fedjük be, ami tovább fokozza a természetességet: olyan, mintha egy csipetnyi erdőszél virítana lakásunkban.

Talán észrevettétek már, hogy én alapból a lehető legtermészetesebb megoldások híve vagyok. Éppen ezért egy nagyon egyszerű, hagyományos ötletet ajánlok figyelmetekbe: tegyetek több virágot egy öreg faládába. A ládát használat előtt le lehet lakkozni vagy festeni, esetleg dekupázsolni rá valamilyen kedves mintát. Az én ablakomban egy méhviaszolt ősrégi láda uralkodik, amiben folyamatosan cserélődnek a növények, és amire egy levendulacsokrot dekupázsoltam. De nyugodtan fel lehet használni azokat a kisebb ládákat is, amelyekben olykor a gyümölcsöket-zöldségeket árusítják, illetve az áruházakban ősszel gyakran jelennek meg virághagyma-gyűjtemények is ilyen csinos kis ládákba csomagolva. Egy ilyen ládában legjobban a hasonló fajtájú virágok mutatnak jól, amikből akár különböző árnyalatokat is össze lehet vadászni.

Ugyancsak hagyományos és nagyon csinos megoldás a fémedények, -kaspók használata is. Egy helyes kis füles fémvödör, ami formájában, méretében a gyerekek homokozó játékaira emlékeztet, tuti megoldás. De a régi portákat idéző zománcozott vödör is nagyon jól mutat. Választhatunk alacsonyabb, szélesebb fémedényeket is, ezekbe nyilván több virág fér. Minél alacsonyabb azonban a kiválasztott edény, annál inkább a kisebb virágok fognak benne szebben mutatni: az egészen alacsonyakba tegyünk például krókuszt, míg a karcsúbb, magasabb vödröcskékbe helyezzünk inkább nárciszt.

Talán emlékeztek még rá, hogy egy korábbi bejegyzésemben említettem, jácint illatozik körülöttem. Akkor egy olyan képet is mutattam, amelyen a jácintok egy teljesen egyszerű papírzacskóban virítottak. Nekem ez a kivitelezés is nagyon tetszik, bár a barna csomagolópapírért (természetesség!) alapból odavagyok ;) Persze választhattok bármilyen színű zacskót, akár mintásat is, a lényeg, hogy ne üsse agyon a virágokat, hagyja szépen érvényesülni őket. A zacskó méretére is ügyelni kell, hogy ne temesse be a virágfejeket, hogy azok szépen, teljes pompájukban viríthassanak. Persze locsoláskor arra sem árt odafigyelni, hogy ne áztassuk el a zacskót, mert száradás után foltos, hullámos marad a papír. A papírzacskó helyett textilzsák is használható, én személy szerint a puritán zsákvászonra, a jutazsákokra szavazok. Na jó, valamilyen fényesebb, a virág színével harmonizáló szalaggal átkötni szabad :)

A tavaszi virágok természetes díszítéséről most ennyit. Viszont több lehetőséget rejt ez a téma magában, semminthogy egyetlen bejegyzéssel elintézzem, és amúgy is sajnos messze még a tavasz, úgyhogy folyt. köv. ;)

Hulló hópelyhek

Az alapötlet mindenkinek rémlik az óvodából, igaz? Fogunk egy ív fehér papírt, összehajtogatjuk, mindenféle alakú kis lyukakat vágunk rá, széthajtogatjuk és kész is az egyedi, tökéletes hópelyhünk. Igen ám, de lehet ezt fokozni!

Először is nyilvánvalóan nem mindegy, milyen papírból készül a hópihe. Az egyszerű és gyakran használt fehér papírt lecserélhetjük színesekre, bár igazából a hideg árnyalatokban, a fehér és a kék különböző változataiban érdemes gondolkodni, hiszen mégiscsak a havat szeretnénk megidézni. Viszont bevethetünk aprómintás papírokat is (bár épp mi magunk adunk különleges mintát a papírnak a vagdosás által, tehát ettől el is tekinthetünk), és nagyon szép az ezüstpapír használata is. Kísérletezhetünk ugyanakkor más és más textúrákkal: csinos lehet az eredmény például gyűrt papírokból is, de a pausz, a fólia és a selyempapír is bevethető.

A technika a megszokott: a legtöbbször körre vagy négyzetre vágott papírt minél többször összehajtogatjuk, majd kivágjuk belőle a mintákat, vigyázva, nehogy szétvágjuk művünket, vagy elszakadjon a papír. Óvatosan széthajtogatjuk és kész is. Pár perces művelet az egész, így hamar sorozatgyártásba foghatunk, bár akár minden egyes hópelyhet alakíthatunk másmilyenre, egyedire.

A felhasználást latolgatva nyugodtan elszakadhatunk a klasszikus óvodai megoldástól, tehát az ablakra ragasztgatástól, bár kétségtelenül annak is megvan a maga bája. De kerülhetnek a hópihék tükörre, szekrényre, falra, hűtőszekrényre, ajtóra, csempére, stb. Gyakorlatilag bárhova, bármilyen felületre. Variálhatunk a hasonló papírból készült, de különböző méretű hópelyhekkel, és így igazán szép kompozíciókat hozhatunk létre. Egy hatalmas, szinte túlméretezett hópehelyeben ugyanakkor szintén rengeteg lehetőség rejlik: számtalan mintával díszíthető és a falra akasztva önmagában is gyönyörűen mutat, mint egy szépséges koszorú. Ha tetszik ez az ötlet, ám nincs kéznél megfelelő nagyságú papír, több kisebb hópihéből is összeállítható a koszorú.

Ha több hópelyhet vékony fonalra vagy damilra fűzünk, és pár ilyen füzért egymás mellé akasztunk, hóesést imitáló díszt varázsolhatunk a szoba egyik sarkába. Ám azzal is meg lehet próbálkozni, hogy néhány ugyanolyan hópihét a szélüknél fogva pár helyen összeragasztunk, és így térbeli díszt készítünk.

De felhasználhatjuk a hópihéket az ajándékok csomagolásához is: az egyszínű papíron nagyon jól mutat egy-egy ilyen alkotás, és már szalag sem kell a csomagra. Vagy az éppen olvasott könyvünket köthetjük be színes papírba, az elejére pedig egy szépen sikerült példányt tehetünk. Természetesen ez a megoldás akkor is kiváló, ha éppen könyvet szándékozunk ajándékozni.

Ha igazán különleges mintákra vágyunk és már kifogytunk az öteletekből, akkor ajánlok egy honlapot, ahol millió minta közül válogathattok, de akár egyedi hópelyhet is készíthettek, amit aztán rögtön ki is nyomtathattok.

Lassan úgyis lekerülnek a karácsonyi díszek, de hogy ne uralkodjon fura, üres hangulat a szobákban, ragadjatok papírt és ollót, és varázsoljatok gyorsan és egyszerűen téli hangulatot a lakásba! ;)

Soul Cake

Most jutott a tudomásomra, hogy valami megmagyarázhatatlan rejtélyből kifolyólag eltűnt a blog legeslegelső bejegyzése, ami a karácsonyi tortámról szól... Mivel a téma a szívem csücske (meg amúgy is ;) ), muszáj pótolnom, szóval most ismét közzéteszem, és reménykedek benne, hogy többet nem tűnik el...
Apropó, idén is nagy sikere volt, az utolsó pillanatban még azzal tuningoltam tovább, hogy egy szép szalaggal körbekötöttem, szóval látványnak sem volt utolsó ;)




Lelkes és kreatív emberként, ezekben a hetekben mi más is járhatna leginkább a fejemben, ha nem a karácsony? Ajándékok, dekorációk és sütemények megtervezése tölti ki szabad perceimet, s mit ne mondjak, igencsak élvezem. Hiszen mikor máskor engedhetném szabadjára a fantáziámat, jártathatnám agyamat ezer meg ezer új ötleten, ha nem advent idején? Ilyenkor senki sem ítélheti túl soknak a sürgés-forgást, készülődést. A karácsony az év legszebb és legfontosabb időszaka, ilyenkor muszáj mindennek tökéletesnek és felejthetetlennek lennie, s ehhez bizony idő és energia szükségeltetik! :)

Az egyik számomra kiemelt feladat advent idején a sütés. Millióféle finomsággal akarok előrukkolni, művészien díszített, pompás ízű aprósüteményekkel leginkább. Még nem állt össze teljesen az idei repertoár, de már körvonalazódik. Pár napja elékszült a dupla adag mézeskalács, amiről majd akkor fogok bővebben írni, ha nekiállok a harmadik fázisnak (első fázis: a tészta begyúrása, összekötő fázis: a pihentetés éjszakája a hűtőben, második fázis: nyújtás, szaggatás, sütés), ami nem más, mint a cukormázas dekorálás. Idén nálam lesz még egy befejező, negyedik szakasz is, de arról majd később.

Ma a Christmas Cake napja van. Igyekszem hagyományt formálni e jellegzetes, brit torta elkészítéséből, az idei a harmadik év, hogy nekifutok. És igen, idén is elhagytam a receptet, de szerencsére a honlap, ahol találtam (és ahol rengeteg más csemege vár még kipróbálásra), még mindig elérhető. A biztonság kedvéért azért az idei receptpéldányt igyekszem egy karácsonyi sütisköny lapjai közé rejteni, hátha kibírja a jövő évig szökés nélkül.

Tehát Christmas Cake. Csodálatos, gazdag és tömény sütemény, azaz torta. Leginkább egy gyümölcskenyérhez hasonlít, de annál mégis több. Iszonyatosan sok íz és illat keveredik benne, s az eredmény számomra maga a karácsony megtestesülése. Ünnepi jellege megnyilvánul abban, hogy elkészítéséhez idő kell. Ez nem egy gyorsan összedobható muffin, ami sitty-sutty megvan, a Christmas Cake elkészítése hetekig tart. Márpedig az időigényes ételek kifejezetten ünnepiek. Hiszen mikor máskor vennénk rá magunkat, hogy ennyi időt szenteljünk egyetlen sütemény legyártásának?
Aztán érdemes egy pillantást vetni az összetevők listájára is. Hát, nem egy válság szülte recept, az egyszer biztos. Ha összeszámoljuk a szükséges aszalványok mennyiségét, egy kiló felettire jön ki a végösszeg. Durva, nem? Nem csoda, hogy a világ egyik leglaktatóbb édességéről beszélünk, egy vékonyka szelet reggelire, és az embernek máris nem esik nehezére visszautasítania az ebédre és vacsorára kínált ezerféle fogást. De mikor ennénk az ilyen kalóriadús, nyomban eltelítő étkeket, ha nem karácsonykor?

Ízek és illatok tömege. Ebben rejlik a Christams Cake igazi titka. Már a készítése is felejthetetlen élmény. Ráadásul a kedvenc részem rögtön az eleje: az ezekért a bizonyos ízekért és illatokért felelős hozzávalók aprítása. Én ilyenkor nekiállok végigkutatni a házat, hogy a lehető legtöbb fajta szárított finomságból állíthassam össze a magam verzióját. Mert sajnálom, de közel sem követem szóról szóra az eredeti receptet. Csak megnézem, hány gramm (kiló) aszalvány kell bele összesen, és azt összeválogatom a hazai készletből. Így minden évben egy kicsit más lesz a torta, de én szeretem a meglepetéseket. Idén az elengedhetetlen mazsola mellé aszalt sárgabarack, datolya és szilva, anyukám birsalmasajtja, és kandírozott narancshéj került kiválasztásra, meghintve egy citrom és egy narancs lereszelt héjával. De bármi jó bele, és ma már szinte minden kapható aszalva, szóval mehet bele meggy, vörösáfonya, füge, ananász, alma. Bevállalósabbaknak sárgadinnye, őszibarack, eper, világító zöld papaya. Tényleg, talán egy almát frissen belereszelhettem volna, az sosem árt. És talán egy kicsi kókuszreszeléket is elbír. A javasolt mandula helyett egyébként én a néhány diófa birtokában töménytelen mennyiségben rendelkezésre álló diót aprítottam bele, ám akár mogyoróval vagy bármilyen más diófélével is működhet. Az eredmény: egy tál illatozó, aromás, édes karácsony.

A tésztát összekeverni sem egy ördöngősség, ráadásul amikor a mézeskalácsfűszerhez és a fahéjhoz érek (amik meleg barnás árnyalatot fognak kölcsönözni a masszának), újra megcsap a karácsony illata. Nincs más hátra, mint beleforgatni a szárított finomságokat, belesimítani az egészet a formába, és jöhet a hosszú sütés. Itt nem hőfokra, hanem alapos átsütésre játszunk. Mellettem épp a második órájában jár a Cake, és hogy hű maradjak a hagyományokhoz, sparheltben melegszik. Szinte csak parázson, annyira nem bírja a forróságot. És a legjobb, hogy már 15-20 perc után belengi a lakást az illata, amiben egyébként a fahéj a legdominánsabb. És a hosszú sütési időnek köszönhetően ez az ünnepi illat még jó pár órán keresztül uralkodik majd a légben.

Christmas Cake. Maga a karácsony. És az advent. Mert ezen a héten csak az alap készül el. Jövő héten megkenem lekvárral (az is egy izgalmas feladat lesz, hogy idén melyiket válasszam....), betakarom marcipánnal (itt előbújik belőlem a modern kor gyermeke: köszönöm szépen, jó lesz nekem a kész marcipánmassza is made by Szamos), majd pár nappal karácsony előtt jöhet az utolsó lépés: a cukormáz-paplan. Hófehér, fényes máz, olyan, mint a friss hó. (Muszáj megjegyezni, hogy a receptben előírt mennyiség egy átlagos méretű tortára kicsit sok, bár az egyéni döntés, ki milyen vastag mázréteget látna szívesen a művén.) A legeslegutolsó mozzanat pedig közvetlenül a tálalás előtt (ami nálunk karácsony napjának reggele) egy ágacska magyallal megkoronázni a tortát. Ennél több díszítésre nincs is szükség (az alkalomhoz jobban illőt sem igen találhatnék), s lélegzetelállítóan gyönyörű lesz a végeredmény. Tehát minden héten hozzá kell tenni egy picit, tovább kell éptíeni, hogy karácsonyra készen legyen a fő attrakció. Olyan, mint egy adventi naptár. Várakozással telnek a hétköznapok, hogy hétvégén ismét foglalkozni kelljen, lehessen végre vele. Hát nem ez a tökéletes karácsonyi sütemény? Épp ideje belevágni, ugye? ;) Már csak pár hét és kész is a Christmas Cake. Vagy ahogy Sting mondaná: a Soul Cake.

Julie & Julia

Először is szeretném a türelmeteket kérni pár napig, amíg összekaparom magam az ünnepek után és ismét kedvem, lehetőségem lesz alkotni :)

Addig is, hogy ne unatkozzatok, ajánlok egy filmet/könyvet/blogot a figyelmetekbe. A tavalyi év folyamán jött ki a Julie & Julia című film Meryl Streep és Amy Adams főszereplésével, aki nem látta, feltétlenül pótolja! ;) A sztori talán ismerős, elég sokat cikkeztek a filmről a megjelenésekor: adott egy unatkozó diplomatafeleség az ötvenes években, aki elhatározza, hogy kitanulja a francia szakácsművészetet, majd könyvet is ír róla, amikor hazatér az Államokba. És ott van egy mai nő, aki unja a munkáját, egyetlen szórakozása a főzés. Úgy dönt, egy év alatt megfőzi az előbbi hölgyemény összes receptjét a szakácskönyvéből és blogot ír élményeiről, ami természetesen hatalmas sikert arat, és a blogíróból igazi író válik.

Hozzám talán a koromból és abból a korból adódóan, amiben élek, a blogot vezető nő áll közelebb (talán mert én is blogot írok éppen? ;) ), jókat nevettem a kalandjain, de mindkét szál nagyon érdekes. Állítólag az első, blog alapján készült mozi ez, de egyúttal nem egy könyvet, és valódi leveleket is felhasználtak hozzá, szóval igazán nem mindennapi alkotás.

Szóval nézzétek meg a filmet, és aki teheti, olvassa el a film alapjául szolgáló blogot is, én is gyakran bújom, irtó vicces :) Vagy próbáljátok megszerezni a blogból készült könyvet, ami nálunk is kapható. Érdemes!